Hirdetés

Mortal Kombat 11, Resident Evil 4 remake és Path of Exile - ezzel játszunk húsvétkor

|

Összetörünk pár tojást, lelövünk néhány vasvillás parasztot, és lezsűrizzük, mit tud a Diablo eltitkolt féltestvére.

Hirdetés

Mivel odakint többnyire esik (vagy jobb esetben havazik), a tervezett szabadtéri programjaik újrakalibrálásra szorultak, de egyikünket sem kell félteni, találtunk hamar más elfoglaltságot magunknak. Az alábbi sorokat böngészve olvashattok majd sóvárgásról, új családtagról és kezdődő Stockholm-szindrómáról is sok egyéb mellett.

HP - A Diablo IV béta óta nem találom a helyem a világban, csak ezzel akarok játszani. A második rész felújítását sikerült időközben végigvinni, a harmadikat annyit toltuk a feleségemmel, hogy már nem tudok újra elmerülni benne, ezért most kénytelen vagyok várni. Persze a Hogwarts Legacy végét még jó lenne látni, 50 óra van benne, de a játékmenet és a sztori is elvesztette a varázsát nálam, savanyú mugli lettem, aki már nem lel szépséget semmiben.

Paca - A Resident Evil 4-ben fogok ajtókat nyitogatni és locsolóverseket üvöltözni spanyolul, hátha a jó falusiak megvendégelnek egy kis zöld gyógynövényre. Olyan kedvesek, biztosan készülnek. 

Csirke - Folytatom a Star Wars Jedi: Fallen Order újrajátszását, még mindig imádom ezt a játékot. Mást nem nagyon tudok csinálni, annyira rá vagyok már pörögve a Jedi: Survivorre, hogy Cal Kestist akarom csak irányítani. 

Hirdetés

Kaci - Ha minden jól megy, a húsvétot nem nyúllal, hanem egy kiskutyával ünnepeljük, úgyhogy a konzolokat kénytelen leszek elzárni a szekrénybe, a kontrollereket magasabb helyre rakni. A szomszédokat már hónapok óta trenírozom esti FIFA meccsekkel, úgyhogy a "DE NE ODA!" felkiáltások nem fogják őket meglepni.

Szada - Egy rakás képregény és könyv várja türelmetlenül a sorát a polcaimon, és idén elhatároztam, hogy sokkal többet fogok olvasni, szóval amikor éppen nem a családdal töltöm majd az időt, akkor nyugiban el fogok merülni valamelyik világában. A Star Wars High Republic korszakának felfedezését mindenképpen folytatni fogom, de nagyon vágyom valamilyen fantasy cuccra is, szóval ha jól haladok a messzi-messzi galaxissal, akkor a következő kötet valószínűleg John Gwynne-től Az istenek árnyéka lesz, amelynek baromi ütős a borítója, és amúgy is közeleg a folytatás, éppen itt az ideje pótolni. Azért lopva bele-belenézek majd a Terra Nilbe is mobilon. 

Dawe - A húsvéti nagy zabálást egy picit nem árt lemozogni, legalább virtuálisan, így a meghitt ünnepi pillanatokkal éles kontrasztban a Mortal Kombat 11-ben tartunk majd rendhagyó locsolást, ezúttal vérrel. A békésebb pillanatokban pedig jöhet a Nintendo Switch és a Super Mario Party különböző változatai, amivel a nagyok és a kicsik is jól el tudnak szórakozni. Apropó Switch, a virtuális testedzés mellett nem kizárt, hogy előkerül a Ring Fit is.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hunter - A húsvét egy jelentős részét azzal fogom tölteni, hogy megkeserítsem az összes tegnap született Bedman? main életét a Guilty Gear Strive kompetitív tornyában. A hétvégén egy új kalandba is belekezdek: a Path of Exile eddig nekem nagyrészt kimaradt, de a ma érkező kiegészítő nagyon jó lehetőségnek ígérkezik az ismerkedésre. Szóval két mészárlás között majd verekedni fogok. Ahogy azt a húsvéti szent szokások diktálják, ugye.

Zs - Nálam sajnos nem létező fogalom a négynapos hétvége, de a munka és a kötelező ünnepi program mellett maradó 1-2 óra szabadidőt továbbra is a Far Cry 6-tal fogom eltölteni, mert egy meglepő fordulattal kb. 15 órányi játék után kifejezetten élvezni kezdtem a dolgot. 

Chava - Szégyen-gyalázat, de valamiért eddig kimaradt az életemből a Black Mirror sorozat (nem összekeverendő a kalandjátékokkal, azokat már rég kipipáltam), pedig oly sokan ajánlották már. Szóval egyik nyomasztó epizódot nézzük a másik után, miközben arra várunk, hogy megérkezzen a télapónak öltözött nyuszi.

Nálatok hogy telik a húsvét? Mivel játszotok a négynapos hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)