Hirdetés

Már sci-fi novellát is írt az OpenAI chatbotja, amit egy másik MI illusztrált

|

Érdekes kísérlet mutatja meg a mesterséges intelligenciában rejlő kreatív lehetőségeket.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia manapság az egyik legforróbb téma, nem utolsósorban azért, mert az utóbbi években a nagyközönség számára is elérhetővé váltak a technológia "gyümölcsei". Az emberek egy ideje már játszadozhatnak az olyan, gépi tanuláson alapuló képgenerátorokkal, mint a DALL-E és a Midjourney, nemrég pedig egy újabb eszköz kápráztatta el a világot a változatos szövegírási feladatokra bevethető ChatGPT formájában.

A Gizmodo szerzője, Lucas Ropek most egymásnak eresztette a két műfajt: a ChatGPT-t bevetve íratott egy sci-fit novellát, amelyet a DALL-E által létrehozott képekkel illusztrált. Az eredmény nem kimondottan zseniális, viszont annál hátborzongatóbb.

Hirdetés

Ropek egész pontosan azt az utasítást adta az OpenAI által fejlesztett chatbotnak, hogy rakjon össze egy sztorit a misztikus sci-fi horror mesterének számító amerikai író, H.P. Lovecraft stílusában. Az újságíró ehhez a következő alaphelyzetet vázolta fel: a főszereplő egy Sam nevű tech vállalkozó, aki áttörést ér a mesterséges intelligenciával, ám félresikerülnek a dolgok, és sötét fordulatot vesz a cselekmény.

Az ebből megszületett 3000 szavas "The Return of the Crawling Evil" ugyan több órányi chatelés és szerkesztés eredménye, vagyis nem készen dobta ki az algoritmus, Ropek bevallása szerint viszont ő csak egyetlen mondatot írt át közvetlenül, illetve néhány csavart dobott be a sztoriba, amiket aztán a ChatGPT gondolt tovább. A "robot" így maga állt elő az olyan részletekkel is, mint a gonosz lélek Xalathotep, a főszereplő Mind Bridge nevű találmánya, és hogy Sam a coloradói Silvertonban húzza meg magát.

Az eredményt értékelve az újságíró úgy tartja, hogy a novella egyáltalán nem hasonlít Lovecraft stílusára, cserébe viszont nem vállalhatatlan a szöveg, inkább egy középiskolás diák lelkes próbálkozására emlékeztet. Ami a munkafolyamatot illeti, ez nem volt kifejezetten kényelmes, mivel az algoritmus többször is lefagyott, és elölről kellett kezdeni az adott történetszálat megalkotó beszélgetést, illetve az is okozott némi bosszúságot, hogy a chatbot gyakran ismételte önmagát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Gizmodo munkatársa ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy ha profibban kommunikált volna az algoritmussal, és több energiát ölt volna az alapkoncepció felvázolásába, egy valamivel jobb történetet is összehozhatott volna a chatbottal.

"Mindezek ellenére még mindig megdöbbentően meggyőző egy olyan történethez képest, amelyet egy számítógépes program írt. És ki tudja, hol tart majd ez a technológia néhány év múlva? Lehet, hogy az automatizált fikciós írás tényleg valósággá válik."

- zárja tapasztalatai összegzését a szerző. A sztorit és az újságíró beszámolóját ide kattintva olvashatod el, az egyébként szintén OpenAI-fejlesztés DALL-E helyenként egész ütős illusztrációval.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)