Hirdetés

Korábbi botrányos játéka után a Sekiro és a Hollow Knight keverékén dolgozik egy tajvani stúdió

|

A Red Candle Games a közösség segítségét kérte a Nine Sols megszületéséhez, és bizony milyen jól tette.

Hirdetés

Furcsa dolog történt a 2019-ben megjelent, Devotion című horrorjátékkal, ugyanis állítólagos panaszok miatt eltávolították azt a GOG kínálatából, és korábban a Steamről is ki lett paterolva.

A botrány mögött az állt, hogy a tajvani Red Candle Games egy játékbeli apróságon nem túl kedves utalást tett a kínai elnökre. Azóta viszont eltelt jó néhány év, és a stúdió időközben bemutatta következő kalandját, ami az eddig látottak alapján egy izgalmas játékelemeket keverő, stílusos platformernek tűnik.

Hirdetés

A Nine Sols egy "Taopunk" (igen, ezt a kifejezést használja a csapat) stílusú 2D-s akció-platformer lesz, aminek harcrendszerét a Sekiro: Shadows Die Twice inspirálta, viszont játékmenetét tekintve eléggé hasonlít egy közkedvelt indie cuccra, a Hollow Knightra. A fejlesztők már el is indították a közösségi kalapozást, amivel összesen 3 millió tajvani új dollárt (kb. 35,7 millió forint) szerettek volna összegyűjteni. Habár hivatalosan május 8-án ér véget a kampány, a cikk írásakor már sikerült meghaladni a 4 milliót, túlszárnyalva a 130%-ot is.

A projektet eddig több mint 3100-an támogatták, ami nem is csoda, mivel a Red Candle Games egy elég hangulatos videóval harangozta be azt.

A kickstarteres gyűjtésekhez hasonlóan a Nine Sols esetében is vannak különböző célok, amelyek akkor teljesülhetnek, ha összejön rájuk a kijelölt összeg.

Ha még több részletet szeretnétek megtudni a tajvaniak készülő játékáról, vagy támogatnátok azt, akkor látogassatok el ide!

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)