Hirdetés

Kane & Lynch reklámok betiltva

|

A brit hatóságok különböző okokra hivatkozva tiltották be az IO Interactive akciójátékát. Ám akad egy apró probléma.

Hirdetés

A szigetországban november 23-án debütált a két antihős főszereplésével készült akciójáték, melyből érthetetlen módon kihagyták a legnagyobb funnak ígérkező kooperatív játékmód online verzióját. Az ügyben érintett, reklámokat felügyelő hatóság (Advertising Standards Authority - ASA) 26 hivatalos panaszt megvizsgálva döntött úgy, hogy a magazinok oldalain, plakátokon, illetve tévében látható reklámok dicsőítik az erőszakot, főként a nőkkel szemben, s ez komoly aggodalomra ad okot, illetve a társadalom széles rétegeit bántja.

Az egyik kifogásolt kép

kane_1.jpg


Az Eidos úgy védekezett, hogy a problémás plakátokat módosították, a magazinok elsősorban felnőtt vásárlókhoz jutottak el, s a tévéreklámok is csak este 9 után kerültek levetítésre. Az ASA nem hatódott meg, s betiltotta a kérdéses reklámokat. A hatóságok csigalassú reakciója miatt vitatott reklámkampány majd' fél éven keresztül szabadon futhatott, így a mostani tiltás már nem sok vizet zavar.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)