Hirdetés

Jégre került a 23. Bond-film

|

Hiába tartozik a legjövedelmezőbb mozis franchise-ok közé, a jelek szerint mégis törölte a 23. filmet a gyártó MGM.

Hirdetés

A több forrás által biztosra vett jegelés oka az MGM filmstúdió kiábrándítóan rossz anyagi helyzetére vezethető vissza.
Nem mellesleg ezen okból csúszik immáron legalább egy évet a Hobbit projekt is.



Maga az MGM még nem nyilatkozott az ügyben, de most már csak idő kérdése a hivatalos állásfoglalás, hiszen a
jogokat birtokló, Barbara Broccoli nevével fémjelzett EON Productions közleménye sem varázsol mosolyt a rajongók
orcájára. Egyelőre fogalmuk sincs, mikor folytatódhatnak a munkálatok.



Ez nem jelenti és nem is jelentheti a sorozat végét, hiszen óriási üzletről van szó, csak az a kérdés, ki mikor és kivel
forgat majd újabb Bond-filmet. Korántsem biztos, hogy Sam Mendes rendező, vagy épp Daniel Craig, a címszereplő
akkor is elérhető lesz.
Az MGM sorsa még ennél is nagyobb kérdőjel, hiszen a stúdió mintegy 2,4 milliárd dolláros adóssággal küszködik, s
elkeseredetten kutatnak új tulajdonos után. Jelenleg az inkább TV-filmekben utazó Spyglass Entertainment, valamint az
Alkonyat filmekkel magát degeszre kereső Summit Entertainment vetélkedik érte.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)