Hirdetés

Itt a PlayStation 5 hivatalos magyar ára

|

Kissé későn, de a PlayStation Magyarország is bejelentette, mennyibe fog kerülni itthon a két új konzol.

Hirdetés

Tegnap este megtörtént, aminek már jó ideje meg kellett volna történnie, de az idei, megváltozott világrend ezt eddig nem engedte: kiderült a PlayStation 5 ára és megjelenési dátuma. Persze az előadás során nem sorolták fel az összes pénznemet, egyes régiókban valószínűleg még tanakodtak is az illetékesek, hogy hogyan lőjék be az ajánlott fogyasztói árat, de pár perccel éjfél után megszületett a magyarországi, forintban megadott ellenérték is.

Hirdetés

Ennek alapján - bár néhány viszonteladó sietve olcsóbb árat adott meg, és valószínűleg spórolni fognak, aki azonnal előrendelték a gépek valamelyikét - a PlayStation 5 alap kiadását 184 990 Ft-ért vihetjük haza, a PlayStation 5 Digital Edition pedig 149 990 Ft-ba fog kerülni. Egyes boltok persze eltérhetnek ettől, de minimális lehet az árrés a gépeken, nem érdemes nagy kedvezményekre számítani. Az ugyancsak kiderült, hogy a november 19-ei megjelenési dátum nálunk is érvényes.

A kiegészítők és saját megjelenésű játékok árai is kikerültek közben, nem olcsó a buli. Melyikkel szemeztek? Azonnal vesztek egyet, vagy vártok még pár hetet, hónapot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)