Hirdetés

Így fest most az ex-Cyberpunk 2077 fejlesztők sci-fi játéka

|

Először láthatjuk mozgásban a The Invincible játékot.

Hirdetés

Ezerrel dübörög a hét, ami már abszolút nem az E3-ról szól, de csak a keret szűnt meg, a bemutatók attól még záporoznak, a bejelentések miatt pedig nem győzzük kapkodni a fejünket. Tegnap például megrendezésre került az Xbox és a Bethesda közös bemutatója, ahol másfél órán át megállás nélkül pörögtek az előzetesek, utána pedig rögtön kezdődött a PC Gaming Show, ami az elmúlt években inkább egy komédia volt, de azért mindig vannak érdekes résztvevői.

Idén sem emelkedett veszélyes értékre a pulzusunk, a The Invincible, amit volt Cyberpunk 2077 fejlesztők készítenek, azonban kifejezetten izgalmasnak tűnik.

Hirdetés

A játékmenet videóban Dr. Yasnát követjük, egy tudóst, aki egy elsivatagosodott, idegen bolygón próbálja megtalálni az elveszett legénységét. A játék a Firewatch történetmesélését idézi, egy rádión fogunk beszélgetni egy bizonyos Novikkal, ő is segít majd rájönni, mi történhetett a csapat többi tagjával.

A rövid bemutató látszólag Yasna halálával ér véget, így arra is következtethetünk, hogy több játszható karakter lesz a játékban.

A történetet egy lengyel író, Stanislaw Lem novellája inspirálta, aminek szintén The Invincible a címe. Ebben az élettelen Regis 3 bolygót ismerjük meg egy lezuhant űrhajó legénységének köszönhetően.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A The Invincible fejlesztését a Starward Industries végzi. A csapat tagjai korábban olyan AAA címeken dolgoztak, mint a The Witcher 3, a Cyberpunk 2077 vagy épp a Dead Island, így minden okunk megvan arra, hogy bizakodjunk a játékkal kapcsolatban.

A megjelenésre valamikor 2023-ban számíthatunk PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series gépeken.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)