Zárt béta során lesz kipróbálható a Horizon Hunters Gathering 2026. február 27. és március 1. között. A Guerrilla által fejlesztett taktikai kooperatív játékot a hónap elején leplezték és PlayStation 5-re, valamint PC-re érkezik. A fejlesztők már korábban jelezték, hogy február végén egy kisebb létszámú, zárt tesztet tartanak, most pedig a pontos dátumokra és a részletekre is fény derült.
A zárt playtest mind PS5-ön, mind PC-n elérhető lesz a bétaprogramban regisztráltak közül kiválasztott játékosok számára. A teszt során három játszható karakter közül lehet választani: Sun, Rem és Axle. A fejlesztők célja, hogy a résztvevők már a megjelenés előtt kipróbálhassák a játékmenet alapmechanikáit és visszajelzést adhassanak az élményről.
A tesztelők két játékmódhoz férhetnek majd hozzá. A Machine Incursion egy hullámalapú túlélő mód, amelyben a játékosok egymást követő ellenséges támadásokat próbálnak visszaverni. A Cauldron Desert ezzel szemben egy több szakaszból álló, folyamatosan változó kihívásokat kínáló dungeon típusú pálya, ahol a csapatmunka és a taktikai döntések kulcsszerepet kapnak.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
