Hirdetés

Heti mozipremierek 06.10-06.17.

|

Itt a nyár, ideje kimozdulni!

Hirdetés

Nem biztos, hogy most van a legjobb alkalom a mozizáshoz, de persze most is vannak új filmek, szám szerint négy.

Először is nézzük a Jennifer Lopez főszereplésével készült Ilyen a formám című filmet. Zoe élete nagy részét azzal töltötte, hogy kereste az igazit, sajnos sikertelenül. Úgy dönt, gyereket vállal, ám a reménytelenség miatt a mestersége megtermékenyítés mellett dönt. A beavatkozás napján megismer egy pasit, akire teljesen illik a számára igazinak tartott személy leírása. A szerelem hamar kialakul, és idővel Zoe elmondja barátjának, hogy ő bizony terhes. Igyekezniük kell, hogy eldöntsék, hogyan szeretnék folytatni az életüket.

Magyar (legalábbis félig magyar) film nélkül sem maradhatunk, ezen igényünket igyekszik kielégíteni a Látogatás. Szonja és Thomas boldogan élnek a Fertő-tó partján. Húsvétkor úgy tervezik, Bécsbe látogatnak ottani barátaikhoz, ám tragédiák sorozatáról lehet hallani a találkozó tervezett helyszínén, mégpedig rejtélyes módon eltűnt gyerekekről van szó. Szép lassan rájönnek, hogy senki nem olyan, amilyennek először tűnt, sőt, Éva és Heinrich olyan dolgokat mond, mely Szonja Thomashoz való hozzáállását is megváltoztathatja.

Kutyás film már régen volt, úgyhogy épp jókor érkezett a Marmaduke - A kutyakomédia. Marmaduke, ahogy a dán dogok általában, termetesre nőtt az évek során, és öntörvényű házőrzőként rombol és galibát csinál, ahol teheti. Mikor gazdáival Kaliforniába költöznek, a kutya szeme előtt egy cél lebeg: kitűnni a többi kutya közül, és elnyerni a kecses afgán agár, Jezebel szívét. Lehet, hogy hősünk nem ilyen jellem, de mindent megtesz a cél érdekében.

Utolsó filmünket néhány szerencsés már láthatta premier előtt most hétfőn, ez pedig nem más, mint a Rémálom az Elm utcában. Freddy Kruger újra itt van, és most sem lett kíméletesebb, piros-zöld csíkos pulcsiját nem cserélte rózsaszínre, karmai helyén pedig nem cukorpálcika van. Ő bizony gyilkolni jött most is, ahogy az előző részekben is tette. Összeégett arca a horrorvilág egyik legismertebb alakjává tette. Az első rész remake-je remélhetőleg hozza az elvárt szintet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)