Hirdetés

Gyökeresen átalakíthatja a szériát a Gears 6

|

Teljesen új irányba fejlődhet tovább a Gears of War sorozat.

Hirdetés

Immár közel 10 éve annak, hogy a Microsoft felvásárolta az Epic Games műhelyében megszületett Gears of War széria jogait, amely ezzel az Xbox platform egyik húzócímévé vált, ám a fejlesztésért felelős The Coalition a 2019-as Gears 5 óta nem szállított új részt, így továbbra is várat magára az első next gen GoW-élmény.

A Gears 6 néven emlegetett folytatás kapcsán eddig csak annyit tudunk biztosan, hogy már az Unreal Engine 5-ben fog elkészülni, miután a fejlesztőcsapat korábban bejelentette, hogy átáll az Epic aktuális grafikai motorjára. Ez új távlatokat nyit meg a látványt illetően, most pedig a játékmenetre vonatkozóan futott be egy izgalmas jóslat.

Hirdetés

Az XboxEra Podcast alapítója és műsorvezetője Shpeshal Nick, azaz Nick Baker a műsor aktuális adásában arról beszélt, hogy "nagy a valószínűsége" van annak, hogy a Gears 6 már egy nyílt világú akciójáték lesz. Ez ugyan óriási változást jelentene az eddigi, zárt pályákra épülő megoldáshoz képest, de annyiból logikus lépésnek tűnik, hogy helyenként már a Gears 5 is valamivel nagyobb mozgásszabadságot engedett az elődeinél.

A Halo-széria után ezzel a Gears of War franchise lenne a második Microsoft-exkluzív sorozat, ami zártról open world modellre vált, hiszen a 2021-es Halo Infinite is meglépte ezt. Ám ha még be is válik a szabadon bejárható Gears 6-ról szóló jóslat, sokat kell várnunk az első éles bevetésre, Baker szerint ugyanis a játék megjelenése "egy kicsit odébb van, mint azt egyesek gondolnák".

A széria rajongói addig is egy másik projektet, a Netflixre készülő filmes adaptációt várhatják, amely tavasszal kapott írót Jon Spaihts személyében, illetve arról is felröppent egy pletyka, hogy egy Halo: The Master Chief Collection-szerű újrakeverést kapnak a sorozat korábbi epizódjai.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)