A NAV szerint két népszerű magyar tartalomgyártó több millió forintnyi YouTube- és TikTok-bevételt próbált eltitkolni, méghozzá részben úgy, hogy a pénz egy részét a gyerekeik bankszámlájára utaltatták. Az adóhivatal közlése alapján mindketten jelentős követőtáborral rendelkeznek a közösségi médiában, a videóik után pedig komoly összegekhez jutottak, de ezek után nem adóztak megfelelően.
Az egyik vizsgált influenszer több mint 17 millió forintot keresett a platformokon futó videói nézettségével, a másik pedig 8 millió forint bevételhez jutott. A NAV szerint egyikük sem rendelkezett a tevékenységhez szükséges adószámmal, és az online tartalomgyártásból származó jövedelmeiket sem vallották be. A hivatal azt is jelezte, hogy az érintettek kezdetben nem működtek együtt az ellenőrzés során, végül azonban elismerték, hogy valóban volt bevételük a közösségi médiás tevékenységből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már az év elején jelezte az idei ellenőrzési tervében, hogy kiemelten figyeli azokat az influenszereket, akik eltitkolhatják a bevételeiket. A mostani ügy is ebbe a sorba illeszkedik, és jól mutatja, hogy a NAV nemcsak a hagyományos vállalkozásokat, hanem a digitális platformokon pénzt kereső tartalomgyártókat is vizsgálja.
Az adóhivatal hangsúlyozta, hogy a YouTube-ról, TikTokról, közösségi médiás platformokról vagy más online szolgáltatásokból származó bevétel ugyanúgy adóköteles, mint bármely más jövedelem. Aki rendszeresen pénzt keres ilyen tevékenységgel, annak adószámot kell igényelnie, a bevételt pedig be kell vallania.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
A két érintett tartalomgyártónak a be nem vallott jövedelem után utólag meg kell fizetnie a személyi jövedelemadót és a szociális hozzájárulási adót is. A NAV szerint azok az influenszerek, akik illegálisan eltitkolják a bevételeiket, akár 200 százalékos adóbírságra és késedelmi pótlékra is számíthatnak. Ha pedig valaki még adószámot sem igényel a tevékenységéhez, ezért önmagában akár egymillió forintos bírságot is kaphat.
A közösségi médiából élő tartalomgyártók számára a NAV üzenete elég egyértelmű:
attól, hogy a pénz TikTok- vagy YouTube-videók után érkezik, még nem tűnik el az adókötelezettség.
A platformok bevételei követhetők, az ilyen jövedelmek elrejtése pedig különösen kockázatos lehet akkor, ha a pénz nem is közvetlenül az érintett tartalomgyártó saját számlájára fut be.