Miközben a háttérkutatásom utolsó fázisat végeztem a teszt legépelése előtt, a Fortune's Weave egyik utolsó trailere alatt láttam egy kommentet, ami a következőt írta:
"ez az én GTA VI-om."
A játékkal töltött óráim alatt nekem ez eszembe sem jutott. Talán nem lepem meg egyikőtöket sem azzal, ha elárulom, hogy tőlem nagyon messze áll a Rockstar életszimulátora, így fel sem ötlött bennem egy lehetséges párhuzam a kettő között, pedig nincs igazából messze az élmény.
Végre, sok év után, kaptam egy olyan játékot, ami igazán próbára teszi a taktikai képességeimet, ami megizzasztott minden komolyabb ütközetnél, és ami egy új világba repített el, ahol kapcsolatokat építhettem, segíthettem az elesetteknek és egy bukott jövő megmentésén dolgozhattam egy városban, ami a kedvenc játszóteremmé vált. Tényleg ez az én GTA VI-om, amit talán nem fognak annyian ünnepelni, mint Vice City megnyitóját, de aki belép Dagsionba, az tudni fogja, hogy miért voltam (valószínűleg a többi újságíró kollégával együtt) elmosva attól, amit a Fire Emblem: Fortune's Weave nyújtani tudott.
Kezdődjék hát a harc!
A Fire Emblem: Fortune's Weave egy kegyetlen nyitánnyal fogad. A világ elbukott, a vidék lepusztult, mostanra pedig az élőholtak uralma alatt áll minden. A hősünkkel a végítélet órája után ébredünk annak egyetlen reménysugaraként, és ahogy átverekedjük magunkat a fogadóbizottságon (vagyis a Fortune's Weave oktatómódján) kiderül, hogy igazából már esélyünk sincs helyre tenni a dolgokat. Az egyetlen megoldás visszamenni a múltba, és biztosítani, hogy a Heroic Games négy bajnoka túlélje a megpróbáltatásait, és segíthessenek a világ sorsáért vívott konfliktusban. Itt kezdődik valójában a történet, ahogy a négy főszereplő átveszi a stafétát, és a mi főhősünk a háttérbe szorul.
Bemutatkozik Cai, egy kis falu titokzatos gyermeke, akinek hamar ki kell nőnie az elesett kis mitugrász szerepét, ha meg akarja menteni a bitófára váró apját. Dietrich, a vérszomjas harcos, aki minduntalan csak erősebb ellenfeleket kutat igazi kihívásban reménykedve érkezik Dagsionba, míg Theodora otthonának álmait akarja megvalósítani a csatatéren remekelve. Leda, aki mosolyogva, zenélve és táncolva varázsolja el közönségét valójában csak azért van itt, hogy eleget tehessen vérszomjának. A főszereplőink mind beugranak a Heroic Gamesbe, és nekünk megvan a lehetőségünk, hogy a történetet és a versengést mind a négyük szemszögéből átélhessük.
Ugyan mindent szépen összefűz egy központi sztori, a karakterek sajátos motivációk szemszögéből figyelik az eseményeket. Mindegyikük a legjobb JRPG-k karaktereinek mélységeit rejti, és még ha az angol szinkronmunka nem is mindig hibátlan (főleg az adott hősünk támogatói között), egyikőjüket sem tudtam megutálni, és választani sem tudnék kedvencet, még ha akarnék sem. Ráadásul mind a négy hős egyedi tartalmakat kap, innentől pedig már talán mondanom sem kell, hogy a Fortunes's Weave egy hatalmas, ambiciózus csomag, ami bizony bőségesen ki fogja elégíteni még azon játékosok étvágyát is, akik a Persona 5 méreteiben reménykednek minden egyes japán szerepjáték elindításakor.
Vér áztatta homok
A Fire Emblem: Fortune's Weave struktúráját tekintve egy taktikai-RPG, ahol körökre osztva fogunk cselekedni a harcok során. A csatatéren lévő helyezkedésünk és a képességeink kihasználása dönti majd el az ütközetek kimenetelét, így minden körben fontos döntések várnak majd ránk. Ez a játék ugyanakkor végez pár nagyon okos csavart a formulán, hogy ne unhassuk el magunkat a majd' 100 órányi játékidő alatt sem.
Akármelyik hőst is irányítjuk éppen, a Heroic Games szereplőiként mindig meg kell jelennünk majd a verseny szempontjából fontos ütközeten. Ennek megvan a maga kitűzött napja, két fontos ütközet között pedig szabadon oszthatjuk be az időnket. A helyzet hasonló, mint a modern Persona címeknél (erről beszéltem is az előzetesben), de itt nem iskolába fogunk járni és vizsgákra fogunk készülni. A karakterünkkel lehetőségünk van mellékküldetéseket vállalni, zsoldosokat felvenni, különböző mellékes eseményeken részt venni, és persze kapcsolatokat építeni. Na itt nem azért fogunk haverkodni, hogy az osztálytársunk bónusz XP-t kínálhasson nekünk dungeon runok alatt: egy gladiátorviadal otthonában vagyunk, ahol a barátságok jelentik a különbséget túlélés és halál között. Ha rendszeresen együtt eszünk a társainkkal, akkor azzal elnyerhetjük rokonszenvüket, ami megfogható előnyökkel jár a csatatéren. Ez persze időbe telik, ahogy minden nagyobb tevékenység is, amiről akkor a legkönnyebb megfeledkezni, amikor elhagyjuk Dagsion városának falait, és a külvilág helyszíneit kezdjük felfedezni. Erre pedig azért lesz szükség, mert jó JRPG-s szokások szerint a szintek és a statisztikai módosítók kulcsfontosságú tényezőket jelentenek az arénában, és kevés dolog dobja meg annyira az XP csíkot, mint egy félreeső barlangrendszer titkainak feltárása és lakóinak kiirtása.
A Fire Emblem nem egy tradicionális JRPG, ahol farkasszemet nézünk egymással, amíg el nem lövünk egy-egy varázslatot. A csatatér és annak navigálása legalább akkora része az élménynek, mint az erőforrásaink menedzselése, hiszen nem mindegy, hogy melyik társunk mellett állunk vagy milyen kockákon megyünk keresztül. Dagsion és környékének terepei olyan tényezők, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, különben megfizetünk érte. Ha azonban a megfelelő harcosokat a megfelelő helyükre rakjuk, akkor egy-egy szimpla ütés sírba küldhet pár talpas katonát, és akkor még nem is beszéltünk a Combat Arts, Blaze Arts és egyéb képességekről, melyeket mind adott körülmények között, adott szituációkban érdemes elhasználni a lehető legnagyobb sebzések kiosztásáért. Mivel mindennek megvan az ára (főleg a Blaze Artoknak, melyek HP-ba kerülnek), ezért minden egyes lépésnél fontos döntéseket kell hoznunk, és ha elbaltázunk egy lépést, akkor az veszélybe sodorhat bennünket. A játék megadja a lehetőséget, hogy visszatekerhessük az időt, de nem érdemes a sors kegyére bíznunk a harcaink végkimenetelét: minden mankó elfogy egyszer, és hamar olyan helyzetben találhatjuk magunkat, ahonnan nincs kiút.
A karakterek lehetőségeit megszabja, hogy milyen fegyvert és kasztot kapnak, melyek természetesen variálhatóak, így a csapatunk testreszabhatósága példátlan komplexitást ad a harcok előkészületeinek. Számításba venni ezeket a tényezőket, megpróbálni felfedezni Dagsion környékének minden sarkát (ezt egy hatalmas világtérképen lépkedve tehetjük meg), felvenni minden mellékküldetést és kitakarítani minden opcionális dungeont egy akkora feladat, hogy meg sem érdemes kísérelni mindezt egyetlen végigjátszás alatt. A Fortune's Weave megadja a lehetőséget, de az élmény sokkal kellemesebb lesz, ha a különböző sztoriútvonalakat és tartalmakat úgy daráljuk le, ahogy kedvünk tartja. Aztán legalább egy második végigjátszáson is lesz majd mit felfedeznünk.
Napfény és csatazene
A Fire Emblem: Fortune's Weave technikai oldala nem fogja próbára tenni a Nintendo Switch 2-t, bár egy gyönyörű világot tár elénk. Az anime-stílusú művészeti irányzat keretein belül is gyönyörű, expresszív karaktereket ismerhetünk meg, akiknek dizájnjai a Final Fantasy sorozat legnépszerűbb hősei között is büszkén megállhatnák helyüket. Dagsion városa ráadásul tele van emberekkel, a csataterek hatalmasak, a környezet elemei gyönyörűek, és mindenen úgy játszik a napfény, hogy tényleg az arcunkon érezzük a nyári sugarak melegét. Mindezt egy kegyetlen zenei aláfestés kíséri. Mostanra már biztosan rongyosra pörgették a rajongók a Nintendo zenei alkalmazásában meghallgatható Cycle of the Sunt, és örömmel mondhatom, hogy az abban hallható vokál, gitáros aláfestés és dübörgő dobok csak egy apró szeletkéjét reprezentálják annak a zenei orkánnak, amit a Fortune's Weave karmesterei levezényeltek.
A történetet remekül megrendezett átvezetők fűzik össze, melyek a vizuális dizájn erősségeire építve siratják meg azokat, akik beleszerettek Dagsion hőseibe. A produkciós dizájn egyetlen gyenge pontja a mellékszereplők szinkronja, mert itt-ott meglehetősen laposra sikerült néhány fontosabb karakter előadása. Ettől függetlenül a többiek remekeltek (a főszereplők kifejezetten erősen szerepeltek), az animációs csapat pedig kiemelt dicséretet érdemel, amiért az animék stílusának keretei között is képesek voltak valódi emberi érzelmeket átadni a történet legfontosabb pillanataiban.
A Nintendo büszke lehet arra, hogy ez a játék a felhozatalában szerepel. A Fortune's Weave talán nem fog eladni annyi konzolt, mint a The Legend of Zelda: Ocarina of Time, de ha rendelkezel a hardverrel, akkor kötelességed esélyt adni a platform jelenlegi egyik legerősebb címének. A Fire Emblem franchise egy újabb klasszikust szült, amit alig várok, hogy újra elindíthassak.
