Mivel a Final Fantasy VII: Remake kapott egy nagyobb DLC-t, a közösség a Rebirthnél is erre számított eleinte. Ezt maga a játék rendezője, Naoki Hamaguchi cáfolta meg az első bemutatók után: a Rebirth nem kaphatott további tartalmakat, de a lehetőség nyitva áll a harmadik epizód előtt.
A WCCFTechnek adott interjújában maga Hamaguchi beszélt a Rebirth különös helyzetéről, a harmadik felvonás jövőjéről és az esetleges tartalmakról.
"Voltak ötletek egy Rebirth DLC-re, és egy bizonyos ponton terveztük is annak leszállítását. Amikor aztán felülvizsgáltuk a dolgokat, akkor végiggondoltuk, hogy mi az, amit a rajongóink igazán várnának. Szerintünk az, hogy a harmadik részt hozzuk ki mihamarabb."
Hamaguchi és csapata nem akarták vesztegetni se a saját, se a játékosok idejét, ezért a Rebirth fejlesztésének befejezése után azonnal a folytatásra kezdtek koncentrálni. Ennek lett az áldozata a Rebirth DLC, viszont ha sikerül tempósan leszállítaniuk a harmadik felvonást, akkor az új ajtókat nyithat meg az alkotók előtt.
"Ha befejeztük a trilógiát, akkor igen, lesz lehetőségünk tartalmakat leszállítani az utolsó részhez. A projekt lezárása után valószínűleg már egy sokkal nagyobb közönsége lesz az egész Final Fantasy franchise-nak. Az, hogy ténylegesen hozunk-e majd nekik egy új DLC-t vagy akár egy új játékot, egy olyan kérdés, amit aktívan fontolgatunk."
A Final Fantasy VII remake trilógia még nem ért véget. Az eredeti történet utolsó (megcsavart) epizódja valamikor a következő néhány évben fog befutni, de ha bízhatunk Hamaguchi korábbi nyilatkozataiban, akkor az a megjelenés előbb itt lehet, mint gondolnánk.