Hirdetés

Ennyi volt, letekerik a Pokémon fejlesztői a Beast of Reincarnation támogatását

|

A Game Freak októberben adja ki az akció-szerepjáték utolsó nagyobb frissítését.

Hirdetés

Nagy lehetőség kapujában állt a Game Freak csapata, mely végre bizonyíthatta volna, hogy a Pokémon franchise-on kívül is képes maradandót alkotni, de a Beast of Reincarnation fogadtatása finoman fogalmazva sem a várakozásoknak megfelelően alakult. Mindez karöltve a posztapokaliptikus akció-RPG megjelenés előtti feltörésével kétségkívül rányomta a bélyegét az eladásokra, különben a stúdió nem jelentette volna be két hónappal a rajt után, hogy véget vet a játék intenzív támogatási szakaszának. 

Az X-en közzétett hosszabb bejegyzésében alapján október 19-én érkezik a következő frissítés, amely jó darabig az utolsó is lesz egyben. További tervezett és ütemezett patchekre már felesleges számítaniuk a játékosoknak, de azért még nem engedik el teljesen a fejlesztők a Beast of Reincarnation kezét. A játékosokat arra biztatják, hogy a hivatalos támogatási űrlapon keresztül továbbra is osszák meg velük a visszajelzéseiket, magyarán későbbi hibajavításokra még van esély, ha tartalmi bővítésekre és további kényelmi funkciókra nem is.

Hirdetés

A Game Freak döntésében az is közrejátszhat, hogy a stúdió már más feladatokra összpontosítana. Maximális fordulatszámon pörögnek a Pokémon: Winds and Waves munkálatai, a tervek szerint a széria következő generációját elhozó páros 2027 folyamán debütál Nintendo Switch 2-n. A fejlesztők ígérete szerint az óceán felfedezése is fontos szerepet kap, a víz pedig a korábbiaknál szabadabban bejárható területté válik. Az új kaland három kezdő Pokémonját, Browtot, Pombont és Gecquát már szintén leleplezték.

Forrás: Polygon

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)