Hirdetés

Az erőszakos játékoknak van pozitív hatásuk is?

|

Egy amerikai televíziós műsorban ismét előkerült az örökzöld téma, de legalább nem mindenki tekinti az ördög eszközének a játékokat.

Hirdetés

Daniel Petric történetét 2008-ban meséltük el nektek: amiért szülei eltiltották a Halo 3-tól az akkor 16 éves srácot, bosszúból lelőtte őket. Apja túlélte, anyja belehalt sérüléseibe.

Többek között őket is felhasználta cikkében Katie Couric amerikai újságírónő, aki az erőszakos játékok hatásai köré építette fel műsorát. Május elsején egy hosszabb hangvételű cikkében - "A videojátékok teszik tönkre az életed?" - többek között megszólaltatta az apát és a fiút is, aki elítélése óta börtönben ül.

Az apa szerint a videojátékok a hibásak, a fiú szerint viszont nem - ez már csak azért is érdekes, mert a tárgyalásán többször is ezt az adukártyát húzták elő a védőügyvédek, mondván a játékok tehetnek Daniel tettéről. Mellettük egy NFL játékos és egy pszichiáter is elmondta véleményét a témáról. Ami egyedül pozitív lehet, az a tény, hogy nem mindenki kiváltó okként kezeli a játékokat, az eddigiekhez képest már ez is haladás.

A műsor után Katie egy Twitter bejegyzésben arra kérte meg a nézőket, hogy írják le az erőszakos játékok pozitív hatásait. Ami érdekes, hogy nem sokkal később azt is elárulta, hogy egy új műsorához szeretné felhasználni a tweet-eket.

Vajon mire készülhet Couric? Készít egy műsort arra építve, hogy az erőszakos videojátékok negatív hatással vannak ránk, majd egy másikat, miszerint mégsem? Mindenesetre aki szeretne érdemben (mondjuk ezt vitatnám) belefolyni a vitába, annak itt a lehetőség, hogy véleményt formáljon. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)