Hirdetés

Deep Down - ilyet nem tud a PS3

|

A Capcom nem akar kapkodni: amíg a Deep Down nem használja ki maximálisan a PlayStation 4 lehetőségeit, addig bizony nem fogják kiadni. A bétát sem.

Hirdetés

Nemrég még arról volt szó, hogy a játék bétatesztje a Sony új konzoljának japán megjelenésével egyidőben, február 22-én indul.

Kazunori Sugiora, a Deep Down producere viszon egy beszélgetés során elmondta, hogy a játék megjelenése még távol van: „A Deep Downnal kapcsolatban csak a nyár végén tudunk majd teljes értékű információkkal szolgálni, így egy picit többet kell várnotok a játékra, mint a konzol megjelenésére.”

Sugiora emellett kijelentette, hogy a Capcom célja a PS4 erőforrásainak maximális kihasználása: „Mivel nem akarjuk, hogy az emberek azt gondolják: ’Ezt akár PS3-on is meg lehetett volna csinálni’, olyan játékot akarunk alkotni, ami kihasználja a PS4 specifikációit.”

Az eddig látott játékmenet videó alapján valóban úgy tűnik, hogy a fejlesztők a minél lehengerlőbb látványra törekednek, de a csúsztatásnak azért nem örülünk maradéktalanul. Sőt, annak sem, hogy továbbra sincs infó a nyugati megjelenésről.

Szerintetek is egy igazi next-gen játék lesz, vagy azok majd csak évek múlva jöhetnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)