A Days Gone egy hányattatott sorsú rút kiskacsa volt, ami többek között az elvárások súlya alatt roppant össze, hiszen a Sony, a kritikusok és a játékosok is azt várták, hogy ez a játék ágyaz majd meg még egy olyan páratlanul erős évnek, mint amilyen a PlayStation 2018-asa volt. Most már tudjuk, hogy ez nem igazán sikerült, pedig az elképzelés egyébként szuper volt: az éppen dübörgő open world és túlélőjáték-mánia közepébe beletolni egy narratív központú zombis játékot, tele érdekes karakterekkel és annyi élőhalottal a képernyőn, amennyit két PlayStation 4 sem bírna el.
Én vagyok az utolsó ember, aki bárkit elmarasztal azért, mert nagyot álmodik, de a Bend Hamupipőke sztorija inkább lett egy élőszereplős Disney remake, akármennyire is szerettem volna, hogy mennybe menjenek a fejlesztők. Gondolhatnánk - és gondolták ők is -, hogy egy ilyen projekt legnehezebb része meggyőzni a Sony öltönyös excelsuttogóit, hogy érdemes bizalmat szavazni a PSP-s Uncharted fejlesztőinek és végtelen pénzt fektetni egy teljesen új IP-be és nem az, hogy a végén ez a koncepció össze is álljon.
Álom és valóság
És nem is állt össze. Ha kegyetlenül őszinte akarok lenni - márpedig általában igen -, akkor azt mondanám, hogy a Days Gone egy üdítően közepes nyitott világú játék, amiben minden ott van, amit egy ilyen kalandtól realisztikusan elvárhatsz, de túl kevés aspektusában kiemelkedő ahhoz, hogy elfeledtesse a hiányosságait. A közepes értékelések is ennek tudhatóak be, illetve annak, hogy a játék legjobb pillanatait beárnyékolta az a vállalhatatlanság mezsgyéjén mozgó technikai állapot, amiben megjelent a PS4-es verzió. Az open world játék mindig egy kötéltánc, aminek sikere a sok egymás mellett futó rendszer egyensúlyán múlik: egy jól sikerült karakter elfeledteti, hogy kellemetlenül együgyű a történet, ha nagyon jó érzés motorral száguldani, talán nem veszed észre, mennyire egysíkú a világ, ha 300 zombi elől menekülsz, elfelejted, hogy hányadszorra csinálod már ugyanazt, ha jól sikerül egy párbeszéd, talán nem foglalkozol vele, hogy mennyi egydimenziós dialógust hallgattál már végig előtte. Mindannyian szeretnénk azt gondolni, hogy különleges kis hópihék vagyunk, akiket aztán nem lehet holmi szemfényvesztéssel megvezetni, kritikus gondolkodóként mindig átlátunk a szitán és kőkemény intellektusunkkal hadonászva hessegetjük el a füstöt és verjük szét a tükröket, de valójában, ha jó érzés leugrani a motorról és péppé verni egy szöges bézbózüvővel a polygonszörny fejét, akkor a majomagyunk azt mondja, hogy minden szuper.
Szerintem ezért van az, hogy bár a Days Gone nem egy kiemelkedő játék, sokakat kapott el annyira, hogy nem csak vallásos áhítattal védik a játékot, hanem Xboxokat áldoznak a folytatás reményében. Pedig erre valójában nincs sok esély, mondom kedvesen, de az igazság az, hogy semmi esély sincs rá, hiszen a Bend már rég egy új játékon dolgozik, az eredeti csapat nagy része pedig már ott is hagyta a stúdiót.
Azért töltöttem ennyi időt az eredeti játék körbeszagolgatásával, mert a Days Gone Remastered az, aminek a játéknak lennie kellett volna 2020 novemberében. És azért írok 2020-at, mert ha a fejlesztők - és feltehetően a Sony - felmérte volna, hogy a PS4 össze fog csuklani a zombihordák súlya alatt és másfél évvel később már PS5-re hozzák ki a játékot, akkor most nem cukroznánk a taknyot a játékfejlesztés nüanszain. A Remastered megtartja azokat a javításokat és fejlesztéseket, amiket a PC-s verzióra már összerakott a Bend és kiegészítik pár olyan extrával, amit a PlayStation 5 sajátosságai lehetővé tesznek. A játék egyébként pontosan ugyanaz. Ha 2019-ben bajod volt azzal, ahogy a Days Gone el akarja mesélni a történetét, akkor most is lesz, ha akkor szeretted a szimpatikus rednecket, akkor most is fogod, visszatérő játékosként 10 euróért a lehető legjobb formájában játszhatod újra a kalandot, ráadásul kapsz hozzá egy új, meglepően szórakoztató és időtálló hordamódot és egy csomó szuper DualSense feature-t, ami a marketingbullshit ellenére tényleg nagyon megdobja a játékélményt, főleg vezetés közben. Vizuális szempontból azt kell mondjam, hogy valóban szebb a Remastered, de hatalmas ugrásra nem érdemes számítani, szerintem a 4K és 30fps a legjobb út, mert ez tényleg nem az az élmény, ami mindenképpen sír a 60fps-ért, viszont a környezetnek és a fényeknek jót tesz, ha hagyjuk őket érvényesülni az extra pixeleken.
Deacon St. John a barátod
Ha most találkozol először a Bend játékával és nem hordozod magaddal a fél évtizedes traumát, akkor az a jó hírem van, hogy ez egy olyan open world, ami sokkal jobban tiszteli az idődet, mint akármelyik Assassin's Creed, a sztori ugyan nem kiemelkedő, de a fősodor jól sikerült karakterei végül áthúzzák a célvonalon és a végtelennek tűnő zombihadseregek elől való menekülés olyan élményt ad, amit sehol máshol nem találsz meg. Az biztos, hogy a Days Gone-nak van közönsége és ha bele tudsz kapaszkodni a jobban sikerült aspektusaiba, akkor nem bánod meg a belepakolt órákat. Ha ügyesen és a megfelelő időben kattintottál, akkor a PlayStation Plus játékaid között ott figyel a Days Gone PS4-es verziója, és talán érdemes menni vele egy karikát, mielőtt pénzt áldozol a Remasteredre, mert a Sony végül úgy döntött, hogy csak azoknak jár a 10 eurós upgrade, akik valóban megvették a játékot, az előfizetéses verzió tulajdonosainak be kell ruháznia a teljes játékra, hogy a PS5-re optimalizált verzióval játszhassanak.
Ha csak az upgrade árát kell felköhögnöd, akkor azt gondolom, hogy már a Horde Assault miatt is megéri, mert ez a játékmód nagyon jó érzékkel épít az alapjáték legjobb részére: addig könyökölni a ravaszon, amíg az utolsó zombi is összeesik. Meglepően szórakoztató és változatos, van benne egy csomó kioldható fejlesztés és karakter, pont ott vakarja meg a rougelite viszketésemet, ahol kell. Játékdizájn szempontból teljesen érthetetlen számomra, hogy ebben a módban nem lehet coopban játszani, üzleti szempontból viszont nyilván teljesen érthető. Ha bármilyen többjátékos módot akarsz fejleszteni, az rengeteg extra költség és fejlesztési idő, főleg, ha az alapvetően kampányjátékokra szakosodott stúdiódnál senki sincs, aki legalább egy bottal megpiszkálná a netkódot. Szomorú, mert a Horde Assault üvölt a coopért, sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy egy jó multiplayer móddal akár önálló játékként is megállná a helyét.
Az a helyzet, hogy a Days Gone-ból ennyit lehetett kihozni, anélkül, hogy olyan mélyre ásna a Bend a kódban, amit feltehetően nem indokolnának a játék eladásai. Én személy szerint örülök, hogy a Sony támogatta a Remastered elkészültét, mert az, aki megvette és szerette az eredetit, az most egy olyan játékot kap, amit eredetileg érdemelt volna, mindenki más pedig egy olyat, ami sokkal közelebb van a fejlesztők eredeti koncepciójához.