A Sony hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 3-án visszatér a State of Play, ráadásul ezúttal két közvetítést tartanak közvetlenül egymás után. A műsorok magyar idő szerint délután 15 órakor kezdődnek, és élőben követhetők lesznek a PlayStation YouTube- és Twitch-csatornáján.
Az első State of Play a PlayStation Studios játékai mellett külső fejlesztők és kiadók újdonságaival is foglalkozik, a műsort pedig a Square Enix zárja a Final Fantasy VII Revelation világát és játékmenetét bemutató hosszabb összeállítással.
Az első adást azonnal követi a State of Play Japan, amelyet ismét a japán szinkronszínész, Yuki Kaji vezet. Ez a műsor elsősorban japán és más ázsiai stúdiók készülő játékaira koncentrál, lesznek új gamesplay trailerek, bejelentések és részletesebb bemutatók is.
A hagyományos State of Play angol nyelven, japán felirattal kerül adásba, míg a japán műsorhoz angol felirat készül.
Egyelőre nem tudjuk, hogy feltűnik-e az Intergalactic: The Heretic Prophet vagy visszatérnek-e a júniusi State of Playen bemutatott nagyobb PlayStation-játékok, de nagyon reméljük, hogy látunk valami izgalmasat a bejelentett dolgokon kívül, ha már a Gamescomon nem vett részt a Sony.
A Final Fantasy VII Revelationt a 2026-os Summer Game Festen leplezték le, a Gamescomon pedig új előzetest kapott és megerősítették a tavaszi premiert, úgyhogy most valószínűleg jön egy részletesebb bemutató is.