Hirdetés

Csendben kaszálták el az egyik ígéretes PS5-exkluzívot

|

Állítólag már évek óta halott volt a Ballad of Antara, csak most derült ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, a PlayStation 5 egyik látványosnak ígért exkluzív címe szinte észrevétlenül tűnt el a süllyesztőben. A Ballad of Antara sorsa hivatalosan továbbra sem lett bejelentve, de több, egymást erősítő információ alapján a projektet gyakorlatilag elkaszálták, méghozzá jóval korábban, mint ahogy azt a játékosok gondolták volna.

A Ballad of Antarát a Sony a 2024 májusi State of Play műsorában mutatta be, akkor még 2025-ös megjelenéssel. A misztikus hangulatú akció-RPG sokak figyelmét felkeltette, majd hosszú hónapokra teljes csend lett körülötte. Sokan csúszásra gyanakodtak, ám most már egyre valószínűbb, hogy a fejlesztés valójában teljesen leállt.

A gyanút egykori fejlesztői megszólalások erősítik. Egy, a projekten dolgozó koncepciórajzoló egy rajongói kérdésre válaszolva egyértelműen úgy hivatkozott a Ballad of Antarára, mint egy törölt játékra, mielőtt törölte volna a közösségi fiókját. Ezt követően iparági bennfentesek is megerősítették, hogy a TipsWorks mögött álló Paper Games komoly átszervezésen ment keresztül, amely során a fejlesztőcsapat létszámát nagyjából 120 főről 20-ra csökkentették.

Hirdetés

A beszámolók szerint a játék 2021 és 2024 között mindössze egyetlen játszható fejezetig jutott el, ami belső feszültségekhez és végül a projekt parkolópályára állításához vezethetett. Nem zárható ki az sem, hogy a soulslike akció-RPG-k elmúlt évekbeli dömpingje miatt egyszerűen elfogyott a bizalom egy újabb, hasonló jellegű cím iránt, még akkor is, ha a Sony korábban komoly érdeklődést mutatott iránta.

Bár hivatalos törlési közlemény egyelőre nem érkezett, minden jel arra utal, hogy a Ballad of Antara már nem tér vissza. Ha így van, a PlayStation 5 egy újabb exkluzívval lett szegényebb, méghozzá úgy, hogy a legtöbb játékos csak most értesült róla, mi is történt valójában a háttérben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)