Utah állam kormányzója, Spencer Cox a mai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy őrizetbe vették a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjeként azonosított Tyler Robinsont. A mindössze 22 éves férfi neve már korábban felbukkant a sajtóban és a közösségi médiában rendőrségi forrásokra hivatkozva, de most már megerősítették, hogy valóban ő követte el a gyilkosságot.
A hatóságokat a családja egyik barátja értesítette, aki a gyanúsított egyik rokonától hallotta, hogy Robinson beismerte a gyilkosságot vagy legalábbis utalt arra, ő végzett a konzervatív aktivistával. A rendőröknek innentől gyorsan összeállt a kép: a gyanúsított szürke Dodge Challengerrel érkezett a Utah Valley Egyetemre, és amikor a nyomozók péntek reggel rátaláltak, ugyanazokat a ruhákat viselte, amelyekben a biztonsági kamerákon is látszott a merénylet napján. A férfinak nem volt priusza, nem tartozott egyik párthoz sem, sőt az elmúlt két választáson szavazni sem ment el, mostani akcióját a jelek szerint teljesen egyedül hajtotta végre.
Robinson szűkebb környezete arról számolt be, hogy a fiatal férfi az utóbbi időszakban egyre többet foglalkozott politikával, és egy családi beszélgetés során azt is szóba hozta, mennyire nem kedveli Kirköt, sőt még azt is említette, hogy a férfi hamarosan a Utah Valley Egyetemen tart előadást. Szobatársa egy régi üzenetváltást is átadott a nyomozóknak, amelyben Robinson részletesen beszél a merénylethez használt fegyverről, egy Mauser M 98-as puskáról, és annak rejtekhelyéről. A kormányzó arról is beszámolt, hogy a gyanúsított feliratokat vésett a töltényekre: volt köztük internetes mém, videójátékos utalás (Hey fascists! Catch! ↑→↓↓↓ - a nyilakkal a Helldivers 2-ben lehívható 500 kilós bomba kombinációjára utalva), olasz partizándal (Bella Ciao) és gyerekes gúnyolódás is - bizarr lenyomatai annak, hogyan keveredett nála a politikai indulat az online szubkultúrák motívumaival.
Kash Patel FBI-igazgató, aki a kormányzó után szólalt fel, történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy mindössze 33 órára volt szükség a gyilkos elfogásához, és köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a nyomozás sikeréhez. Azt is hozzátette, minden lehetséges nyomot követni fognak, majd üzenetet küldött az áldozatnak, mondván: most már megpihenhet, és a Valhallában találkoznak majd. A hivatalos álláspont szerint jelenleg nincs más gyanúsított, így minden jel arra utal, hogy Robinson egyedül követte el a támadást.
A fiatal férfiról keveset tudni. A St. George városához tartozó Washington nevű külvárosban nőtt fel, és jelenleg is ott él. Autóval több mint három órára lakik a bűncselekmény helyszínétől. Iskolai évei alatt jó tanulónak számított, 2021-ben ösztöndíjjal jutott be a Utah State Egyetemre, de ott csupán egyetlen félévet végzett el, majd kimaradt.