Hirdetés

A sötét lovag - ilyen lett volna a Pandemic törölt játékfeldolgozása (videó)

|

Bár hivatalosan sosem jelentette be az EA, készült egy játékfeldolgozás is A sötét lovagból, de mint kiderült, egyáltalán nem ok nélkül törölték a Christopher Nolan filmjéhez kötődő projektet.

Hirdetés

Érdekes hónap ez a január, ugyanis több olyan játék került elő az előző konzolgeneráció idejéből, amiket korábban sosem láthattunk a törlésük előtt. Korábban a Star Wars Battlefront III fájljai is a neten landoltak néhány videó kíséretében, most pedig a 2008-as The Dark Knight játékváltozatáról tudtunk meg pár érdekességet.

A DidYouKnowGaming YouTube-csatorna készítői jártak utána a fejlesztés szerencsétlen történetének, a videójukban pedig a félkész játékból is láthatunk néhány képsort. 2008-ban a Warner még nem saját maga adta ki a Batman-játékokat, hanem az EA volt a társuk ebben a vállalkozásban. A Batman: Kezdődik játékverziója után új stúdiót kerestek, a választás pedig a Pandemic ausztrál csapatára esett. A fejlesztést viszont hátráltatta az is, hogy a film munkálatai is nagyon korai szakaszban jártak, így egy darabig csak nagyon minimalista prototípusok készültek a stúdiónál. Cserébe viszont ők látták például a később Heath Ledger által alakított Joker első látványtervét és sok más koncepciós rajzot is.

Miután A sötét lovag júliusi mozis megjelenésére esélyük sem volt elkészülni a játékkal, a kiadók a decembert jelölték meg végső határidőként. Részben azért, mert ekkor került a boltokba a DVD-változat, másfelől nem sokkal később lejárt az EA szerződése, aminek hála náluk voltak a Batman-játékok jogai. A Pandemicnek mindehhez rohamtempóban kellett volna dolgoznia, ugyanis egy szabadon bejárható világban képzelték el a Nolan-film feldolgozását, amiben hasonlóan a Batman: Arkham Knighthoz szelhettük volna a levegőt, vezethettük volna a Batmobile-t, sőt, még a filmben látható motort is.

Mikor azonban eldőlt, hogy az amerikai Pandemic által a The Saboteur-höz fejlesztett Odin motort használták volna A sötét lovaghoz is, beütött a krach. A művészek által készített modellektől a játszhatatlanságig szaggatott a program, amit úgy sem tudtak kiküszöbölni, hogy rengeteg tehetséges új munkatársat vettek fel a céghez a hibák javítására és a játék egyszerűsítésére. Az Electronic Arts végül 2008 októberében törölte a projektet, nagyjából százmillió dolláros bevételkiesést lenyelve. Nem sokkal később be is zárta a brisbane-i stúdiót, a jogok pedig visszakerültek a Warnerhez, akik a következő évben útjára is indították az Arkham-sorozatot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)