Hirdetés

„Az internetes emberek a seggemet nyalják” – mondta Trump az alabamai diákok előtt

|

Ebben Elon Musk különösen jeleskedik, extra dicséretet is kapott érte.

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök ismét feltűnést keltett, amikor az alabamai egyetem 2025-ös diplomaosztóján tartott beszédében összevissza beszélt gazdasági víziójáról, Elon Muskról, a korábban működő rendszer lebontásáról és tulajdonképpen válogatott trágárságokról. A beszéd fő üzenete az volt: siker csak akkor jön, ha "megtöröd a rendszert", márpedig Trump szerint ő éppen ezt tette, a techvilág "meghódításával". A beszéd egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Trump kijelentette az "internetes emberek", vagyis a techvilág vezető arcai kapcsán:

"Most már mind ismerem őket. Tudjátok, mind utáltak az első ciklusomban. És most? Most a seggemet nyalják."

A "kiváló" Elon Musk külön dicséretet kapott az elnöktől, aki szerint a techvezetők (Tim Cook, Mark Zuckerberg, Sam Altman) dollármilliókkal támogatták beiktatását, Musk pedig negyedmilliárd dollárt adott a kampányhoz. Ez a támogatás (nem meglepő módon) most kifizetődik: a milliárdos például soha nem látott szintű kormányzati hozzáférést élvez, a SpaceX pedig hatalmas állami megbízásokat kap. Az új költségvetési tervezet része például a Golden Dome nevű rakétavédelmi rendszer, amely milliárdokat hozhat Musk cégeinek.

Hirdetés

Trump beszélt a DOGE (Department of Government Efficiency) nevű intézményéről is, amely elvileg a költségek visszavágásán dolgozik, kivéve persze a SpaceX szerződéseit, amelyek érintetlenek maradtak. A beszédben Trump a transznemű sportolókat is kipécézte magának, újra előadta a már ismert kigúnyoló paródiáját, amelyet felesége, Melania Trump állítólag utál, ezt az elnök szintén gyakran hangoztatja. Ezen túl a vámokra is kitért:

"Azt mondtam, a 'vám' a világ legszebb szava. Aztán a hamis hírek nekem estek: 'És a szeretet? A feleséged? A szüleid? Az Isten?' Szóval mondtam, rendben, akkor ez az ötödik legszebb szó."

Az 145%-os kínai vám viszont a valóságban óriási fennakadásokat okoz a kereskedelemben, és egyre több hajó dönt úgy, hogy inkább el sem indul Amerikába, derült ki a Wall Street Journal riportjából.

Miközben Trump trágárságai ma már alig vernek hullámokat, mindenki ingerküszöbe a végtelenségig tágul, a súlyosabb kérdés továbbra is az, hogyan teszi tönkre a demokratikus rendszert egy oligarchákból és influenszerekből álló, zavaros szövetséggel, amelyre egyelőre senki sem tűnik felkészültnek.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)