Hirdetés

Az érkező Halloween játék tiltólistára került, de nem a brutalitás miatt

|

A vörös helyett, a zölddel volt a probléma.

Hirdetés

Az Illfonic annyiszor próbált már meg híres franchise-ok segítségével átütő többjátékos sikereket elérni, mint égen a csillag. Lassan már megszámolni sem lehet a stúdió által forgalomba került játékok mennyiségét, amik között bár akadnak olyanok, mint a Friday the 13th, ami mára már egy nosztalgikus szelete a videojáték történelemnek, azért ezekről mégiscsak jobb nem beszélni.

Mostani próbálkozásuk, a szimplán csak Halloween: The Game címre keresztelt, szintén asszimetrikus többjátékos móka, ami bár jobbnak tűnik, mint a fejlesztők korábbi munkái, mégis érthetetlen módon sikerült annak megjelenését szeptember 8-ra tenni, az egyértelmű megjelenési dátum helyett. Ha már a hangulat halott, legalább a start legyen zökkenőmentes, nem igaz? Ehhez viszont az Australian Classification Boardnak is volt egy-két szava.

Hirdetés

A X-en ugyanis az Illfonic bejelentette, hogy a játékot az ACB tiltólistára helyezte, ugyanis az abban szereplő droghasználat állításuk szerint teljességgel elfogadhatatlan, aminek értelmében a Halloween: The Game semmilyen formában nem forgalmazható, legyen az fizikai vagy digitális.

Az ügy érdekessége abból fakad, hogy ezek szerint a bizottságnak nem a válogatott, brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságokkal volt a baja, hanem a slasher műfaj egyik klisés elemével, a stoner karakterekkel és a fű ábrázolásával. A Bloody Disgusting értesülése szerint, ugyanis a játékban lehetséges a túlélők számára, hogy egy vicces cigit elszívva, láthatóvá váljon Michael jelenléte a környéken, ezzel lényegében jelentős előnyre téve szert a gyilkossal szemben.

Az ACB tehát valószínűleg a drogfogyasztás promotálásaként fogta fel a mechanikát, mintsem egy klisé kifigurázásaként. A fejlesztők természetesen megoldhatják azt, hogy a régióban elérhető példányban kicseréljék a problémás tartalmakat valami másra, azonban az Illfonic eddig nem erősítette meg, hogy ilyesféle megoldásokat kívánnak eszközölni a probléma megoldására.

Fura, hogy a fiatalokat lemészárló Michael Myers teljesen belefért volna, viszont itt meghúzták a határt, bár valószínűleg úgy voltak vele, hogy az erőszak ábrázolása a játékban annyira elnagyolt, hogy azt nehéz komolyan venni. Viszont ha ehhez így állt a bizottság, érthetetlen, hogy a felháborodás tárgyát kiváltó mechanika esetében miért nem volt egy ember legalább a tagok között, aki elmagyarázta volna a többieknek, milyen is volt anno a slasher műfaj még fénykorában.

Bárhogy is legyen, egyelőre úgy tűnik, hogy Ausztrália és Új-Zéland kimarad a halloweeni buliból. A Halloween: The Game tehát szeptember 8-án érkezik, PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series X/S konzolokra egyaránt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)