Hirdetés

Az Amazon elengedte a volt Forza Horizon atyjának új autós játékát meg úgy általában a játékipart

|

A Maverick Games szerint megy tovább a fejlesztés, csak új kiadót keresnek.

Hirdetés

Folytatódik az Amazon látványos visszatáncolása (ha csípősebb hangulatban lennék, írhattnám azt, hogy menekülése) a nagyköltségvetésű játékok világából. Ezúttal egy olyan projekt került le a listáról, amelyet korábban a cég a megmaradó zászlóshajók egyikeként emlegetett. A Michael Brown vezette Maverick Games készülő, történetközpontú autós játéka már nem az Amazon Games Studios gondozásában jelenik meg, a felek lezárták a kiadói megállapodást, és a stúdió most új partnerrel tárgyal a folytatásról.

A döntést az Amazon a The Game Businessnek úgy indokolta, hogy a vállalat a saját erősségeire és léptékére építő projektekre akar koncentrálni, és ebbe most a Luna újraindítása, valamint a Crystal Dynamicsszel közös Tomb Raider együttműködés illeszkedik a legjobban. A cég állítása szerint tisztelik a Maverick csapatát és azt a játékot, amin dolgoznak, a szerződés megszüntetésével pedig inkább "mozgásteret akarnak adni nekik", hogy olyan kiadót találjanak, amelynek prioritásai jobban passzolnak a projekt piacra viteléhez.

Azért a "mozgásteret adni" mennyivel szebben hangzik annál, hogy simán szélnek eresztették őket, nem?

A Maverick Games oldaláról Michael Brown és társalapítója, Harinder Sangha LinkedInen erősítette meg a váltást. A stúdió röviden annyit közölt, hogy már nem dolgoznak együtt az Amazon Games Studiosszal, ugyanakkor a fejlesztés a tervek szerint halad, és már aktív egyeztetéseket folytatnak olyan partnerekkel, akik hosszabb távon is egy irányba tartanak velük. A csapat azt ígérte, később idén további részletekkel is jelentkeznek.

Hirdetés

Az ügy azért beszédes, mert a Maverick-projekt nem egy mellékvágány volt, hanem kifejezetten egy olyan cím, amelyet korábban úgy tálaltak, mint az Amazon átalakuló játékos stratégiájának egyik megmaradó pillérét. Michael Brown neve pedig külön súlyt adott a dolognak, hiszen a Forza Horizon kreatív igazgatójaként évekig egy olyan szérián dolgozott, amely a műfaj egyik legjobban működő, legszélesebb közönséget elérő brandjévé nőtte ki magát.

A háttérben ugyanakkor egy ideje látszik, hogy az Amazon játékos tervei jóval szűkebbre húzódtak. A cég 2025-ben már nyíltan racionalizált, több projektet leállított vagy átalakított, és egyre inkább a saját ökoszisztémájához jobban köthető irányok felé mozdult. A Maverick Games elengedése ebbe a képbe illeszkedik, mert azt sugallja, hogy az Amazonnál most kevésbé a klasszikus értelemben vett kiadói portfólió építése a prioritás, inkább azok a területek, ahol a cég infrastruktúrája és szolgáltatásai tényleg előnyt jelentenek.

A Maverick számára mindez egy kellemetlen, de nem végzetes fordulat. A stúdió kommunikációja alapján a játék fejlesztése nem áll le, az Amazon nélkül viszont új kiadót kell találniuk, ami egyszerre jelenthet kockázatot és lehetőséget. Kockázatot, mert a partnerváltás mindig átütemezésekkel és új elvárásokkal járhat, lehetőséget, mert egy olyan kiadóval, amely eleve erre a típusú autós élményre áll rá, könnyebb lehet eljutni a megjelenésig.

Az Amazon oldaláról a lépés kevésbé meglepő, inkább egy újabb jelzés. A cég láthatóan tovább szűkíti, mire költi a játékos pénzt és fordítja a figyelmet, és a lista most megint rövidebb lett egy picivel. A Maverick pedig marad a pályán, csak másik csapattal próbálja meg befutóra vinni a projektet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)