Hirdetés

AI-botrány robbant ki a The First Descendant reklámjai körül

|

Streamer-hasonmások és hamis szövegek miatt indított vizsgálatot a Nexon.

Hirdetés

Furcsa TikTok-hirdetések kavartak vihart a napokban a The First Descendant körül, amelyekben mesterséges intelligencia által létrehozott tartalmak szerepeltek. A reklámokban ismert streamerek digitális hasonmása tűnt fel, akiknek szájába olyan mondatokat adott az AI, amelyeket valójában soha nem mondtak. A gyanús anyagok rövid idő után eltűntek a platformról, a Nexon pedig közleményben jelezte, hogy vizsgálatot indított a "TikTok Creative Challenge" keretében készült hirdetések ügyében.

A kiadó hivatalos állásfoglalásában kiemelte, hogy a TikTok-alkotói program során a résztvevők önként küldhetnek be videókat, amelyek a rendszer ellenőrzésén is átesnek, mielőtt hirdetésként felhasználhatók. Ugyanakkor a cég elismerte, hogy néhány beküldött anyag körül "megkérdőjelezhető körülmények" merültek fel, ezért a TikTokkal közösen vizsgálják az ügyet.

Hirdetés

A közleményből ugyanakkor az is érződik, hogy a Nexon inkább a tartalomgyártókra próbálja hárítani a felelősséget, miközben nem világos, milyen szerepe volt a kiadónak a reklámok előállításában.

A The First Descendant tavaly jelent meg, és az ingyenesen játszható lövöldét kevesebb mint egy hét alatt tízmillió játékos próbálta ki. A kezdeti robbanásszerű siker után a növekedés lassult, de a játék még ma is népszerű. A mostani botrány viszont árnyékot vet a Nexon marketingstratégiájára, és újabb vitát indíthat az AI használatáról a videojátékok reklámiparában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)