Hirdetés

Activision - Blizzard: Eladó a Massive Entertainment

|

A jelek szerint az Activision nem tart többé igényt az egyik legnevesebb európai RTS-specialista stúdió szolgálataira.

Hirdetés

A Ground Control és a World in Conflict révén világhírű Massive Entertainment tehát új gazdát keres. Jelenleg is folynak a tárgyalások, de a részleteket nem hozták nyilvánosságra, így nem tudni, hogy kik a potenciális vásárlók, ill. mekkora összeget kérnek a csapatért cserébe. (Mindenesetre még mindig jobban hangzik, mint egy bezárás.)

Ground Control (az első tétova lépések)

gc1.jpg


Martin Walfis, a Massive alapítója és elnöke a lehetőségekhez képest optimista hangvételt ütött meg. Állítása szerint több, kifejezetten jól sikerült találkozón vannak túl, s úgy tűnik, több lehetőség közül is választhatnak majd. Kissé csalódottak ugyan, s nem értik a döntést, de el kell fogadniuk. Továbbra is bíznak saját magukban és kimagasló képességeikben.

Ground Control 2: Operation Exodus (mikor futni tanultak)

gc2.jpg


David Polfeldt alelnök hozzátette még, hogy a csapat mostanáig a World in Conflict: Soviet assault című konzolos (PS3, X360) RTS-en dolgozott (ami PC-re kiegészítőként jelent volna meg) a borús jövő elé néző Swordfish Studio-val karöltve. Annak ellenére, hogy az Activision nem szándékozik kiadni a játékokat, a jogok továbbra is a birtokában vannak, így több forgatókönyv is lehetséges. Esetleg a csapattal együtt értékesítik, netán külön-külön, vagy megtartják ugyan a jogokat, de minden eddigi munkát kukába hajítanak.

World in Conflict (méghogy nem tudnak az emberek repülni)

wic.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)