A GTA mellett az év másik szenzációja a The Witcher 3 felújított változata, valamint a hozzá érkező új kiegészítő, a Songs of the Past, bár ez utóbbi a 2027-es felhozatalt gazdagítja. A szimplán Remastered alcímet viselő kiadás többek között javított látványt, továbbfejlesztett harcrendszert és egyéb újdonságokat tartalmaz, azonban sokak számára a legfontosabb újdonságra csak most derült fény.
Az új kiadásban ugyanis érkezik egy "Bard's Ballad" névre keresztelt szekció, amely lényegében a Remastered kiadás kényelmi funkcióinak gyűjtőneve. Ezen beállítások segítségével ugyanis olyan elemeket tüntethetünk el teljesen Geralt kalandjából, amelyek jelentősen megnehezítik a játék élvezetét azoknak, akik csak relaxálni szeretnének egy kicsit.
Karolina Niewęgłowska, aki a játékosok élményéért és biztonságáért felelős, kicsit bővebben is bevezetett mindenkit abba, hogy mit is takarnak ezek az opciók. Elmondása szerint az ötlet alapját az adta, hogy az eredeti játék és a mostani felújítás között eltelt idő alatt a rajongók élete valószínűleg gyökeresen megváltozott. A stresszes, azóta már családos vagy a munka világába temetkező vajákok tehát fellélegezhetnek, a fejlesztők rájuk is gondoltak.
Az élmény könnyítésének érdekében olyan dolgokat variálhatunk, mint a végtelen oxigén a víz alatti szekciók esetében, a tárgyak kopásának teljes kikapcsolása vagy a magunkkal cipelhető tárgyak limitjének törlése. Ezen felül bekerült az automatikus lootolás, a visszatöltődő életerő vagy a hajók esetében a sebesség növelése.
Niewęgłowska kiemelte, hogy a Bard's Ballad néhány előre bekészített variációval érkezik, tehát nem muszáj kézzel állítgatni a dolgokat, a fejlesztők már "gyárilag" beszereltek pár lehetséges összeállítást. A kényelmi funkció kényelmi funkciója, ha úgy tetszik.
A The Witcher 3 Remastered szeptember 29-én érkezik, és teljesen ingyenes lesz azok számára, akik már birtokolják a játékot. Az eddig megjelent két kiegészítő természetesen szintén a csomag részét képezi.
