A Nintendo eladásai bizonyítják, hogy van még értelme dobozos játékokat megjelentetnie a videójáték-stúdióknak. A Circana piackutató cég elemzése szerint 10 év után idén újra nőtt a fizikai játékeladások mértéke az Egyesült Államokban, méghozzá 5%-kal. Különösen izgalmas, hogy a Nintendo Switch játékkártyáknak az eladása 631%-kal ugrottak meg az előző év azonos időszakához képest.
Enélkül az adat nélkül az összkép sem lenne ilyen fényes: ha nincs a Nintendo, akkor 3%-kal csökkent volna a fizikai adathordozók eladási mutatója.
A cég szerint a fellendülést az elérhető játékkínálat megnövekedése okozta. Tavaly a Nintendo csak 10 játékkulcs-kártyás címet adott ki, idén viszont ez a szám már 54-re rúgott, így kijelenthető, hogy a Switch 2-nek és a konzolt támogató stúdióknak köszönhetően sikerült megállítani ezt az évek óta tartó negatív tendenciát.
Bár a Nintendo játékkulcs-kártyái sem tartalmazzák minden esetben magát a játékot, ennek ellenére is nagy népszerűségnek örvend, hiszen szépen ki lehet helyezni a polcra, nem mellesleg pedig ebben a formában tovább is lehet értékesíteni a használtpiacon. A Sony nagyon ki akarja nyírni a lemezes játékokat, az Xbox próbál alternatívát kínálni rájuk, de a Nintendo bizonyítja, hogy ha csökken is az igény, azért a gamerek egy része még mindig szeretne rendelkezni fizikai formában a játékával. Már csak az lenne az igazi, ha egy GTA 6 is megjelenne így a konzolra, de erre sajnos nincs sok esély.
Forrás: Notebookcheck