A CD Projekt Red továbbra sem tervezi, hogy generatív AI-ra bízza játékainak elkészítését. Michał Nowakowski, a CD Projekt társ-vezérigazgatója a vállalat legutóbbi pénzügyi beszámolóját követő kérdezz-felelek során beszélt arról, hogy bár az AI egyre több helyen bukkan fel a játékfejlesztésben, a stúdió továbbra is elsősorban emberekkel akarja elkészíteni a The Witcher 4-et és későbbi játékait is.
Nowakowski szerint a CD Projekt Red is kísérletezik különböző AI-eszközökkel, és elképzelhető, hogy ezek idővel egyre több területen segítik majd a fejlesztők munkáját. Ettől azonban még nem tervezik azt, hogy teljes játékokat készíttessenek velük. A vezető úgy fogalmazott, számukra az AI egy eszköz a sok közül, nem pedig valami, amire a fejlesztés egészét rá lehetne bízni.
A lengyel stúdió hozzáállása különösen a játékai mérete és összetettsége miatt érdekes. Nowakowski szerint egy The Witcher 4-hez hasonló, rendkívül komplex szerepjáték esetében nemcsak szakmailag lenne rossz irány teljes egészében AI-ra támaszkodni, hanem etikai szempontból sem tartaná helyesnek. Azt ugyanakkor nem akarta megmondani, hogy a teljes játékiparnak ugyanezt az utat kellene-e követnie, szerinte ezt minden fejlesztőnek és kiadónak magának kell eldöntenie.
Nem ez az első alkalom, hogy a CD Projekt Red óvatosan nyilatkozik a generatív AI használatáról. A stúdió korábban már arról is beszélt, hogy a technológia jogi és szerzői jogi kérdéseket vet fel, különösen akkor, amikor konkrét kreatív tartalmak kerülnek egy játékba. A fejlesztők emellett korábban kipróbáltak generatív AI-megoldásokat is, de arra jutottak, hogy az AI által vezérelt karakterek még messze vannak attól a minőségtől, amit egy kézzel megírt szereplő nyújthat.
A CD Projekt Red álláspontja alapján tehát az AI segítheti a The Witcher 4 fejlesztését bizonyos háttérfeladatokban, de a játék kreatív és fejlesztői munkáját továbbra is emberek végzik. Ez a hozzáállás várhatóan a stúdió későbbi projektjeinél, köztük a Cyberpunk folytatásánál is megmarad.