Hirdetés

A Bloodborne-nal viccelődött a Sony, nem kellett volna

|

Mintha megfeledkezett volna a Sony a rajongók érzékenységéről.

Hirdetés

Valószínűleg rengetegen szeretnék tudni, hogy a kiadó Sony, vagy a fejlesztő FromSoftware-e a ludas abban, hogy a 2015-ben megjelent Bloodborne, minden idők egyik leghangulatosabb játéka - és nem mellesleg a soulslike/soulsborne műfaj elsőrangú képviselője - miért ragadt PlayStation 4-en. No persze nem PS5-ös remake után sóhajtozik a közönség, és még remastert sem kér feltétlenül, mindössze egy patchet, ami másodpercenként 60-ra emeli a képkockaszámot.

És ha már ideig sikerül eljutni, akkor igazán beleférhetne egy PC-s port is, mert ennek hiánya máig fájó pont. Az esetleges folytatás bejelentését említettem már? Szóval nem, nincsenek óriási elvárásai a rajongótábornak, amely egy röpke pillanatig azt hitte, hogy valamelyik kívánsága hamarosan teljesül az imént felsoroltak közül.

Hirdetés

Történt ugyanis, hogy a Sony Twitter-fiókja kirakott egy elsőre ártalmatlannak tűnő posztot, mely arra biztatta az embereket, hogy tippeljék meg, melyik játék látható a bejegyzésben szereplő fényképen, amibe belenagyítottak. Ennek ellenére még az is könnyedén felismerhette, hogy melyik játékról van szó, aki sosem birtokolt egyetlen PlayStation konzolt sem.

Naná, hogy azonnal özönleni kezdtek a reménykedő reakciók, mások azonban, mint a szivárogtatói körökben jól ismert, és nem egyszer bennfentes információkat is megosztó Nibel, egyáltalán nem értékelték a Sony akcióját, mondván, hogy ne csinálja ezt, hacsak nincs valami bejelenteni valója.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A kérdéses poszt kevéssel később aztán eltűnt, de hiába törölték, az internet nem felejt, így mi is meg tudjuk mutatni nektek.

Nyilván nem akart ezzel a fiók kezelője rosszat, egyszerűen nem számolt a rajongótábor érzékenységével. De aki optimista, akár bele is kapaszkodhat ebbe a szalmaszálba, mert úgy tűnik, mégsem feledkezett meg teljesen a Sony a Bloodborne-ról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)