Hirdetés

Guillermo del Toro nem csinál több videojátékot

|

Guillermo del Toro többször próbált már videojátékot készíteni, de nemhogy egyik projektje sem valósult meg, bajt hozott azokra, akikkel együtt dolgozott, így már csak babonából sem próbálkozik újra, nehogy kitörjön a harmadik világháború.

Hirdetés

Del Toro egy zseni, ezt a Faun labirintusával, a Tűzgyűrűvel és a Hellboy-jal is bizonyította, de akármennyire is szereti a videojátékokat, ebben a műfajban egyszerűen nem tudott sikert elérni.

Az évek során három projektbe fogott bele, mindhárom meghiúsult. A Sundown nevű zombis játékot 2006 környékén a Ubisofttal és a Terminal Realityvel együtt készítette, de a projektet leállították két fontosabb játék kedvéért. "A videojátékok albatrosza vagyok. Csatlakoztam a THQ-hoz, a THQ tönkre ment. Csatlakoztam Kojimához, aki később elhagyta a Konamit. Úgy döntöttem, nem teszem többé tönkre senki életét, és soha többé nem foglalkozom videojátékokkal. Ha mégis, akihez csatlakozom, annak felrobban a háza vagy valami." - nyilatkozta del Toro.

A THQ-nál készülő játéka az InSANE volt, Kojimával együtt pedig, mint azt mindnyájan jól tudjuk, a törölt Silent Hillst fejlesztette (illetve felröppent egy pletyka, miszerint máson is dolgoznak, de úgy látszik, ez nem igaz). Hozzátette még, hogy "ha még egy videojátékba belekezdek, kitör a harmadik világháború". Hacsak a játék nem harmadik világháborús lesz, nem is baj, ha tényleg marad a filmeknél.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)