Hirdetés

Most kipróbáljuk mi is a Lethal Company haláltúrát, amire mindenki rá van most pörögve Steamen

|

Ma sem maradtok új livestream nélkül, ezúttal a Lethal Companyt vesszük elő.

Hirdetés

Továbbra is érezni, hogy nagy közeledik az év vége, és az Avatar-játék mellett igazán nagy új megjelenésre már nem számíthatunk, ez pedig nyilván hatással van arra is, hogy milyen címeket veszünk elő a pénteki élő adások során. Szerencsére most tudtunk hová nyúlni, hiszen most épp boldog-boldogtalan a Lethal Companyt pörgeti.

Ma délután Kaci is így fog tenni, livestreamben nézi meg, tényleg akkora buli-e a játék, mint amennyire pörög most Steamen. Az biztos, hogy a halni fogunk illendően, de hogy bírják ezt majd Kaci idegei, az akkor derül ki, ha nézitek majd megpróbáltatásait.

Hirdetés

Az adás a megszokott időpontban, vagyis 17 órakor indul, és nagyjából két órán át nézhetitek majd Kaci kalandjait (és persze halálait) a Lethal Company-ben.

Amennyiben nem szeretnétek lecsúszni a jövőben sem az élő adásainkról, akkor mindenképp iratkozzatok fel a csatornánkra, ha pedig esetleg támogatnátok a munkánkat, akkor a csatornatagság erre is lehetőséget nyújt. Mindkettőért nagyon hálásak vagyunk!

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)