Hirdetés

Legalább annyian fogják imádni a Napóleont, mint ahányan felháborodnak rajta

|

Megosztó lett Ridley Scott új filmje, de mi kifejezetten szerettük.

Hirdetés

Nem kevés, főleg francia kritikust paprikázott fel Ridley Scott legújabb háborús drámája, szerintük ugyanis a film nevetséges figurává degradálta Napóleont. Mások szerint azonban egészen zseniális lett a Napóleon. Mi inkább az utóbbi táborral értünk egyet, ugyanakkor az is teljesen világos, miért van nagy szükség a nem kevesebb mint négy órás rendezői változatra is a jövőben.

A film ugyanis hatalmasat vállal, egyszerre akarja elmesélni a címszereplő katonai diadalait (és végül a kudarcát), valamint viharos szerelmi életét is. Az utóbbira jut talán a kevesebb idő, az alábbi videóban erről is részletesen mesélünk.

Hirdetés

Ha majd már ti is láttátok a filmet, akkor lent, a kommentek között mindenképpen osszátok meg róla saját személyes véleményeteket is! 

Ha semmiképp sem akartok lemaradni a csatornára érkező videós tartalmakról, akkor iratkozzatok fel és persze bökjétek be a csengettyűt. Ha esetleg támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor a csatornatagság funkcióval erre is lehetőség van, illetve a szuperköszöneteket is lehet dobálni. Minden ilyen kedvességet nagyon köszönünk nektek!

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)