Hirdetés

Skip a Beat - a játék, amit a szívverésed irányít

|

Érdekes és egyedi játékot talált ki egy holland startup, ami minden külső kiegészítő nélkül méri a pulzust, és aszerint oszt pontot, hogy milyen ügyesen tudjuk kontrollálni szívverésünket.

Hirdetés

Nem a Happitech az első olyan cég, aki algoritmust írt a pulzusszám egy okostelefon kamerájával és vakujával való mérésére, de ők az elsők, akik ebből játékot csináltak.

A Skip a Beat úgy működik, hogy az ujjunkat a kamerára helyezzük, és a játék így folyamatosan figyeli a pulzust. Miközben a képernyő érintésével Skipnek, a békának segítünk kikerülni az akadályokat, aszerint kapjuk a pontszámot, hogy a pulzusunk mennyire van közel a játék által meghatározott értékhez. Aki a vérnyomását a megadott határértékeken belül tudja tartani, jobb eredményt érhet el. 

A játék célja elsősorban nem a puszta szórakoztatás, hanem hogy gamifikációval segítsen egészségünk megőrzésében, és abban, hogy jobban odafigyeljünk a helyes vérnyomásra, valamint megtanuljuk kontrollálni azt. Az alkalmazás egyelőre csak iOS-en érhető el, és bár a cég egyelőre nem tervez androidos változatot, nem zárták ki a lehetőségét.

Nektek hogy tetszik ez az egész gamifikáció?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)