Hirdetés

GameStop CEO: "A Wii U egy igazi konzol"

|

Pinokkió pedig igazi kisfiú szeretett volna lenni, de a siker számára sem volt maradandó.

Hirdetés

J. Paul Raines, a GameStop vezérigazgatója a GamesIndustrynek adott interjújában azt nyiltakozta, igaz, hogy a Wii U-t ezidáig elkerülte a siker, de mielőtt elkezdenénk ásni a sírját, várjuk csak meg, milyen játékokat ad ki a Nintendo.

A Wii U egy ötletesen felépített, funkciódús konzol, ezzel soha nem is volt probléma. A gond a játékfelhozatallal van (meg a játékok idejétmúlt grafikájával, amit a Wii esetében még eltűrtünk, de itt már sokak számára visszatartó tényező lehet). A Metacritic alapján összesen 21 játék minősíthető pozitívnak (pontjainak átlaga 75 fölött van), ezek között pedig mindössze 6 exkluzív címet találhatunk. Ennek ellenére az Európában négy hónapja piacon lévő konzol még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget rejt, amivel Raines is mélységesen egyetért.

"Az iparban hatalmas mértékű a cinizmus, az emberek szeretik azt mondani, hogy valami nem fog működni, de úgy gondoljuk, hogy a Wii U egy igazi konzol, ami ugyan pár hónapig kiábrándító volt, de szerintünk a [Nintendo által kiadott] címek okozhatnak még meglepetést. A Nintendónak van még pár trükk a tarsolyában."

Raines azt nyilatkozta, a GameStop hisz benne, hogy a Wii U versenyképes marad a Sony és a Microsoft új generációs konzoljai mellett. Minden konzolgeneráció startolásakor azt hitték, hogy ennél már nem lehet jobb, és 5-6 év múlva változott a véleményük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)