Hirdetés

GameNight 2.0 beszámoló

|

Nemrég került megrendezésre a GameNight rendezvénysorozat második része, rengeteg GameStar olvasó és szerkesztő részvételével, egyszóval: remek emberek társaságában.

Hirdetés

Az első GameNight az Xbox One bejelentésével egy időben, május 21-én debütált, tegnap pedig sort kerítettünk a második estre is, több, mint 100 fő részvételével. Ha ilyen iramban növekszik kis csapatunk, lassan nem marad más megoldás, mint a NAGYSZÍNPAD!

A felhőtlen szórakozásról olyan remek játékok gondoskodtak, mint a Mortal Kombat, a Forza: Horizon, a Halo 4, a Rock Band, a Guitar Hero, az Injustice: Gods Among Us és a FIFA 13. Az érdeklődők ezen felül különböző bajnokságokban is indulhattak, valamint beszélgethettek a GameStar szerkesztőivel, szóval igazi gamer rendezvény volt ez, ahová még a hazai forgalmazók is ellátogattak.

Lássuk, hogy élték meg az estét a GameStar munkatársai:

Julcsi:

Öröm volt látni a sok gamert egy helyen, pont úgy sikerült a buli, ahogy eredetileg elképzeltem. A hely továbbra is nagyon klassz, a sör egyenesen jéghideg volt, a hangulat pedig mindent felülmúlt. Még azt is élveztem, hogy elvertek Injustice-ban, bár csak egy kicsin múlt esküszöm. De a kedvencem mégis a hat órán keresztül tartó Guitar Hero koncert volt a teraszon, zseniális bandák álltak össze. Az est háziasszonyaként nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokan eljöttetek, jó volt mindenkivel találkozni és beszélgetni, és remélem jól éreztétek magatokat. Aki pedig nem tudott most eljönni, ne aggódjon, mert hamarosan belevetem magam a harmadik GameNight szervezésébe.

Réku:

Az ember társas lény, ebből kifolyólag előszeretettel jár közösségbe, önt fel időnként a garatra barátaival (természetesen csak 18+ fölött), és látogat el egy gamer buliba. A GameNight 2.0 hozta a várt színvonalat. Sikerült végre az Injustice játékkal is megismerkednem, és rácsodálkozhattam arra, hogy EndreMan teljesen sértetlen állapotban hagyja a kontrollert egy kiadós FIFA verseny után. Srácok, a zenebona nagyon adta az egész rendezvény alá a hangulatot, mindig kivonzott az udvarra a banda muzsikája, így kívülről úgy nézhettem ki mint egy örökmozgó, aki nem tud a hátsóján ülni 10 percnél tovább.

Mocsy:

A nagy meleg ellenére meglepően sokan eljöttek, már ezért is külön elismerést érdemel a GameStar baráti társaság. Az első rész technikai gondjait végre magunk mögött hagytuk, úgy voltunk vele, hogy a Guitar Heróban nem tud elromlani olyan sok minden, igazunk is lett. Oldott, jó hangulatú este volt, sok beszélgetéssel, játékkal, versenyekkel, csinos gamer lányokkal és sok-sok alacsony alkoholtartalmú itallal. Nem igaz tehát az a kép, amit az átlagos játékosról a nagyközönség gondol, igenis kimozdul (még a kánikulában is) anyuci pinceszobájából, hogy találkozzon hasonló érdeklődésű fiatalokkal. Mindenféleképpen ez a jó irány, ezt fogjuk továbbvinni a jövőben.

Chavalier:

Egyeseket zavart a meleg, ám engem inkább az bosszantott, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul kimásznom a megfázásból. Ezt a kellemetlenséget leszámítva pompásan éreztem magam. Jókat beszélgettem, miközben egy pillanatra sem feledkeztem meg a test hőháztartásában kiemelkedő szerepet játszó folyadék utánpótlásáról.
Néhány kör Mortal Kombatot is lezavartam a vége felé, nemes ellenfélre akadva. Persze próbáltam én a kontrollerre, a hőségre, és minden létező dologra hárítani a vereséget, de be kell látnom, ő volt a jobb. Sebaj, legközelebb törlesztek...

HP:

Nagyon fáradtan, nyári melegtől szikkadva értem oda a GameNightra, de akkor már olyan hangulat volt ott, amitől hamarosan elfelejtettem minden nyűgömet. Sztorizgatás, fröccsözés, Guitar Hero és Rock Band móka (elképesztő, hogy mennyire ügyes arcok voltak ott), minden, ami ahhoz kell, hogy a világ gondja már ne nehézkedjen kigyúrt tehénként az ember vállára. A tábortól ugyanezt az életérzést várom, csak vidájsz. Aki érti, érti.

EndreMan:

„Egyik este Endre arra ébredt, hogy a GameNighton van.” -í gy kezdené Kafka az este elbeszélését, és jelen esetben igaza is lenne, ugyanis a rendezvényt megelőző éjjel DVD leadás miatt mindössze csak 50 percet aludtam, így kellemes kábult delíriumban töltöttem az este nagy részét. Viszont ennek ellenére is remekül éreztem magam, bosszankodtam is miatta, hogy ennyire fáradt vagyok. Nagyszerűen éreztük magunkat, és pontosan olyan kis közösségi hangulat alakult ki, amilyennek anno megálmodtuk. A hazai játékforgalmazók és GameStar olvasók, na meg Sirius tábora remekül megtalálta a közös hangot a játékok, versenyek során. Jómagam persze a FIFA 13 küzdelmeiből nem maradhattam ki, ahol ráadásul - természetesen a szerencsének is köszönhetően - sikerült az élen zárni, és már most alig várom a következő lehetőséget, amikor ismét összemérhetjük a tudásunkat. Hatalmas sikert aratott ismét a Guitar Hero, aminek közösségépítő ereje eddig is csodaszámba ment, és ezúttal is sikerült számtalan ismeretlen emberből igazi zenészeket varázsolnia. Szerencsére a jelenlévők egyöntetű véleménye alapján a GameNight egy nagyon jó kezdeményezés, és reméljük, a következőre még többen fognak ellátogatni.

aDaM:

Nekem a GameNight legmeghatározóbb élménye az volt, amikor végre összemérhettem az erőmet Endrével a FIFA virtuális gyepszőnyegén. Csak 5-0-ra kaptam ki, ami azért elég jó eredmény, mert utoljára ezzel a játékkszériával 2007-ben játszottam.
Egyébként nagyon meleg volt és nagyon jó volt az E3 után végre magyar gamereket látni, még akkor is, ha a Rock Band egymás után kétszer kivágott a Battery (Metallica) alatt, de végül minden rocker atyjaként visszaállítottam a világ rendjét, amikor 97%-osra hoztam a Coldplay-től a Yellow-t. Heavyyy!!!

Paca:

Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor a "MÖTÁÁÁL" kifejezést használnám. De sok hely van itt, úgyhogy kifejtősebb leszek, végülis már a középiskolában sem lehetett egy regény összefoglalását annyival letudni, hogy "jó volt, tetszett". Már többször is felmerült, hogy kéne valami közös pizzázásos, beszélgetéses, iszogatásos rendezvény a GameStar Tábor mellett, hiszen az csak évente egy hétig hozza össze az olvasókat és a szerkesztőket, és az olyan kevés, úgyhogy végképp örülök, hogy a GameNight megszületett, és ilyen nagy tömeget vonzott. 

Én leginkább a Guitar Herónál voltam, aminek két oka van: egyrészt a szerkesztőségből alighanem én játszottam a legtöbbet vele, másrészt kint mégiscsak jobb idő volt. A buli kezdetétől egészen a végéig megállás nélkül ment a zúzás a két gitáron, illetve a dobon, és bár a többség bátortalan volt, néhányan az énekléssel is megpróbálkoztak, előkapták legselymesebb hangjukat, és tehetségkutatók résztvevőinek ezreit alázták meg beskálázás nélkül. Remek kis buli volt ez, mire a következő megrendezésre kerül, már a vizsgaidőszak sem lehet megfelelő kifogás arra, hogy ne gyertek el.

Daev:

Minden olyan eseményt teljes vállszélességgel támogatok, ahol barátok és játékosok összegyűlhetnek egy kupa serital mellett és megvitathatják az élet kevésbé fontos dolgait. Nagyon jó volt találkozni az olvasókkal és a szakma krémjével, úgy gondolom, hogy ezekre az összejövetelekre szüksége van a közösségnek. Örülök, hogy részese lehettem a GameNightnak és remélem, hogy a következőn még ennél is többen leszünk. Továbbra is keresem azt az embert, aki meg tud verni Injustice: Gods Among Us-ban, vagy Mortal Kombatban, illetve nagyon szeretném, ha a Guitar Hero-ban drága olvasónk, Dia mellé érkezne még valaki énekelni, mert Pacát többet nem engedjük oda, az biztos. Köszi, hogy ott voltatok, tiptop este volt.

Dudu:

Eddig GameNight-szűz voltam, de nem bántam meg, hogy lementem a partiba, sőt. Amikor odaértem, még híreznem kellett GSO-ra, de a kinti Guitar Hero standnál nem is kívánhattam volna jobb helyet erre, a kellemes lágy szellő és a kemény dallamok olyan harmóniát teremtettek, melyben öröm volt a munka. Bent viszont meg lehetett veszni a hőségtől, úsztunk az izzadságban a FIFA 13 bajnokság közben, és nem csak a feszültségtől. Jó volt látni, hogy ennyien érdeklődnek a játékok iránt, és fel merik vállalni szenvedélyüket, remek kis társaság csapódott össze a Malom Kávézóban, úgy éreztem magam, mintha egy mini PlayIT show-n lennék. Legközelebb is megyek, tutira!

Sirius:

Nekem ez az esemény talán kicsit többet jelentett, de mindenképp mást, mint a többieknek, akiknek itt olvashattátok a gondolatait. Nemcsak azért jelentett mást, hiszen ez volt az első GameNight, ahol csapat tagként, nem pedig félig-meddig idegenként követtem az eseményeket, de a saját csatornám egy elég jelentős ünnepét is itt tartottuk. Emiatt még jobban örülök, hogy jól sikerült. Még jobban örülök, hogy jól érezték magukat, akik eljöttek, és külön örülök, hogy szemmel láthatóan többen lettek az előző rendezvény óta. Az az igazság, hogy nem könnyű titeket megmozgatni. Kifejezetten nehéz élő rendezvényeket összerakni és lebonyolítani úgy, hogy azok ne váljanak terhessé senkinek. Az első GameNight gyermekbetegségei után most szerintem pont ez sikerült. Létrejött valami, ami magasabb szintű szervezés mellett is kötetlen tud maradni. Valami, ami kicsit gaming, kicsit ismerkedés, de legfőképp lehetőség jól érezni magunkat. Közösen. Kell ennél több? Én nem hiszem.

Ezek voltak tehát a mi élményeink, most ti jöttök, súgjátok meg nekünk, hogy éreztétek magatokat a GameNight 2.0-n!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)