2026 első napjaiban érkezett a hír, hogy élő közvetítés közben halt meg egy spanyol streamer, Sergio Jiménez Ramos, miután egy teljes üveg whisky elfogyasztása mellett három óra alatt kb. 8 gramm kokaint fogyasztott el egy fizetős stream során.
Ez az eset nem izolált aberráció, hanem egy jóval szélesebb, strukturális problémába illeszkedik: a figyelemgazdaságba és annak sötét dinamikáiba, ahol a szenvedés látványa üzletként működik. Ha most rossz érzés tör rád e sorok olvasása közben, akkor van egy jó hírem: egészséges pszichével rendelkező ember vagy, van remény. De abban is bízom kicsit, hogy ha megértjük a folyamat hátterét, akkor nem lesz ilyen könnyű normalizálni mások szenvedését és az abból fakadó nagybetűs ÜZLETET.
Nem ez az első eset
Sajnos akad még pár élő közvetítéshez kapcsolódó tragédia vagy haláleset, amely a fenti történethez nagyon hasonlóan súlyos keretek közt zajlott.
- Jean Pormanove (Raphaël Graven)
A francia streamer Raphaël Graven, ismertebb nevén Jean Pormanove, több mint tíz napig folyamatos élő közvetítést tett közzé, miközben fizikai és verbális bántalmazást szenvedett társai részéről, a nézői adományok ösztönzésére. A Kick, amelyen ezt közvetítette, nem szűrte hatékonyan a tartalmat, Pormanove végül meghalt élő közvetítés alatt, ezt a streamek utolsó óráiban a nézők vették észre. Az ügy hatalmas botrányt kavart, a francia hatóságok vizsgálatot indítottak a veszélyes tartalmak engedélyezése miatt. - Ronnie McNutt
Ez az eset ugyan nem közvetlenül "kihívásalapú fizetős streamből" eredt, mégis az egyik legtragikusabb példa arra, hogy egy valós szerencsétlenség élőben történt meg online. 2020 augusztusában Ronnie McNutt nevű amerikai férfi Facebook Live-on követett el öngyilkosságot, ami szó szerint élőben, több ember szeme láttára történt, majd a felvétel gyorsan terjedni kezdett különböző platformokon. A közönség itt is szenzációként értelmezett egy tragédiát, az eset rávilágított arra, hogy az élő közvetítés szélsőséges eseményeket nem akadályoz meg, sőt a viralitás miatt tovább súlyosbítja azok társadalmi hatását - főként, ha a platform nem moderál azonnal vagy nem szűri a tartalmat. - Stas Reeflay
Polgári nevén Stanislav Reshetnikov 2020 decemberében vált nemzetközileg ismertté, amikor élő közvetítéshez köthető haláleset történt a Moszkva melletti lakásában. Reeflay az orosz "trash stream" szcéna egyik ismert alakja volt, olyan műfajban streamelt, ahol a nézők adományokkal és fizetett kérésekkel ösztönözték a megalázó, erőszakos vagy önveszélyes helyzeteket. A végzetes esemény idején Reeflay élőben közvetített, miközben barátnője, Valentina Grigoryeva is jelen volt a lakásban. A nyomozás és a bírósági megállapítások szerint Reeflay korábban rendszeresen bántalmazta a nőt a streamjei során, gyakran nézői adományok hatására. A konkrét tragédia napján Valentina egy vita után kikerült a fűtetlen erkélyre, ahol hosszabb időt töltött mínusz fok körüli hőmérsékleten. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a nő kihűlés következtében halt meg. Amikor Reeflay észlelte, hogy Valentina nem reagál, visszavitte őt a lakásba, majd mentőt hívott, miközben az élő közvetítés tovább futott. A stream nézői ekkor már láthatták a nő mozdulatlan testét, a mentők érkezését, valamint a helyszíni újraélesztési kísérletet is. Valentina életét nem tudták megmenteni. Az orosz hatóságok Reeflayt őrizetbe vették, majd halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek ellene. A bíróság 2021-ben hat év szabadságvesztésre ítélte.
Az emberkínzás technikai háttere
A fizetős stream technikailag nem különleges megoldás, hanem több, önmagában jól ismert digitális elem tudatos összekapcsolása. Éppen ettől válik hatékonnyá és nehezen kontrollálhatóvá. Maga az élő közvetítés ugyanazokra az eszközökre épül, mint bármely más stream: kamera, mikrofon, streaming szoftver, majd egy olyan platform, amely képes valós időben továbbítani a képet és a hangot. A lényegi különbség nem a technológiában, hanem a hozzáférésben van. A fizetős streamek esetében a néző nem egy nyilvános linkre kattint, hanem egy fizetési lépcsőn keresztül jut el a tartalomhoz. Előfizet, egyszeri összeget fizet, vagy egy zárt közösségbe kap meghívót, és csak ezután válik láthatóvá számára az adás.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szélsőséges, önveszélyes vagy jogilag problémás tartalmak ritkán jelennek meg a nagy, nyilvános streamingplatformok fő felületein. Ezek a szolgáltatások formálisan tiltják az ilyen viselkedést, és bár a moderáció nem mindig hatékony, a kockázat túl nagy. Emiatt az elmúlt években kialakult egy tudatosan szétválasztott rendszer. A nyilvános platform sokszor csak előszobaként működik: rövid élő bejelentkezések, beharangozók, sejtetések jelennek meg rajta, amelyek célja nem maga a tartalom, hanem az átterelés. A tényleges stream már máshol zajlik, zárt térben, fizető közönségnek.
Ebben a modellben különösen fontos szerepet kaptak az olyan infrastruktúrák, mint a Telegram. Ezek a szolgáltatások lehetővé teszik nagy létszámú, meghívásos vagy előfizetéses csoportok létrehozását, miközben a tartalommoderáció jóval lazább, mint a klasszikus közösségi oldalakon. A Telegram esetében maga az élő közvetítés gyakran nem is a platformon zajlik, hanem külső videós megoldáson keresztül, a Telegram pedig csak a kapu: itt történik a beléptetés, a kommunikáció, a fizetési instrukciók átadása és sokszor a közösségi nyomásgyakorlás is.
Más esetekben maga az élő adás egy alternatív streamingplatformon fut, például a Kick felületén, miközben a pénzmozgás teljesen elkülönül a tartalomtól. A nézők nem a platformon keresztül fizetnek, hanem külső csatornákon: közvetlen átutalással, digitális pénztárcával vagy harmadik fél által üzemeltetett előfizetéses rendszereken keresztül. Ez a szétválasztás nem véletlen. Jogilag azt eredményezi, hogy a platform formálisan nem "árul" tartalmat, csak közvetít, miközben a pénzügyi tranzakciók más szolgáltatókhoz kötődnek.
A jogi háttér éppen ezért töredezett. Az Európai Unióban a digitális platformokra vonatkozó szabályozás alapvetően a tartalommoderációra és az illegális tartalmak eltávolítására koncentrál, nem pedig az élő, önveszélyes viselkedés valós idejű megelőzésére. A legtöbb esetben csak utólag lehet fellépni: akkor, amikor már megtörtént a baj, vagy amikor egy felvétel bizonyíthatóan jogsértő. A fizetős streamek zárt jellege tovább nehezíti a helyzetet, hiszen ezek a tartalmak nem algoritmusok által ajánlott felületeken jelennek meg, hanem tudatosan elrejtve, a nyilvánosság elől elzárva.
Ez a konstrukció hozza létre azt a szürke zónát, ahol a felelősség kimerül az egymásra mutogatásban a Pókember-mémhez hasonlatos teatralitással.
A streamer azt mondja, a nézők kérték. A platform azt mondja, nem ő szedte a pénzt. A fizetési szolgáltató azt mondja, nem tudja, mire költik az összeget. Közben pedig a technológia pontosan azt teszi lehetővé, amire tervezték: megszakítás nélkül közvetíti az eseményeket, akkor is, amikor azok már egyértelműen túlmutatnak a szórakoztatás határain.
Az emberkínzás pszichológiája
Feltehetően nem egyetlen "gonosz hajtóerőről" van szó, amikor emberek mások szenvedését nézik, hanem több, egymással interakcióban álló pszichológiai folyamatról:
- az evolúciós negatívfigyelem-érzékenység,
- a morbid kíváncsiság,
- a káröröm és a társas összehasonlítás,
- az online gátlásvesztés hatás és közösségi megerősítés
mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek önként és dalolva mennek kínzást és kivégzést bámulni, még ha ezt nem is így nevezik magukban.
Amikor mások bánatát vagy kudarcát látjuk, az agyunk kétféle érzelmi választ is generálhat: együttérzést (empátia) vagy a mások balszerencséjének átéléséből fakadó (bizonyos szintű) kárörömöt. Ez nem pusztán morális ítélet kérdése, hanem pszichológiai és észlelési folyamat is.
Az emberi figyelem alapvetően negativitás-érzékeny, vagyis a negatív események nagyobb és gyorsabb figyelmet kapnak, mint a semleges vagy pozitív ingerek. Ez nem modern "rossz szokás", hanem evolúciós maradvány: őseink számára a veszély és a fenyegetés felismerése kulcsfontosságú volt a túléléshez. Modernkori megjelenési formája például az, hogy hajlamosak vagyunk több időt tölteni negatív hír olvasásával vagy szenvedést bemutató tartalom nézésével.
A pszichológiában beszélnek morbid kíváncsiságról is: ez az a késztetés, amikor az ember olyan dolgokat néz vagy hallgat meg szívesen, amelyek tabunak, veszélyesnek vagy tiltott témának számítanak. Ez nem feltétlenül csak negatív érzelmekből fakad, hanem egyfajta érzelmi, kognitív ingerkeresés is, amely arra készteti az egyént, hogy olyan viselkedést vagy eseményt figyeljen, amelyet maga nem tapasztalna meg saját életében.
A társas összehasonlítás elmélet szerint az emberek gyakran hasonlítják össze saját életüket másokéval annak érdekében, hogy értékeljék saját helyzetüket vagy önértékelésüket. Amikor mások bukását vagy szenvedését látjuk, könnyen érezhetünk egyfajta felsőbbrendűséget vagy megkönnyebbülést, ami pszichológiailag - akár rövid ideig - jutalmazó hatású lehet. Arról már nem is beszélve, hogy ha pénzért kontrollt is kapnak valaki felett, az még erősebb hatalmi és kontrollérzetet adhat.
Amikor az emberek az interneten kommentelnek vagy néznek valamit, gyakran kevesebb gátlásuk van, mint élő közösségben - ezt nevezi a pszichológia online gátlásvesztés hatásnak. Az anonimitás és a közvetett kommunikáció csökkenti a közvetlen felelősségérzetet, így a nézők hajlamosabbak lehetnek kritikusan, hidegen vagy akár élvezetesen reagálni mások szenvedésére anélkül, hogy ezt személyes szinten élnék meg. Ez a jelenség minden kommentszekció legkönnyebben azonosítható jellemzője, az anonimitás csodákra képes az utolsó féreggé silányulás művészi élményében.
Hogyan épül ezekre a mechanizmusokra a figyelemgazdaság?
A "figyelemgazdaság" kifejezés arra a dinamikára utal, ahol az emberi figyelem a digitalizált piac alapvető erőforrásává válik. A platformok - az algoritmusok és hirdetési modellek - úgy vannak felépítve, hogy maximalizálják az interakciót, még akkor is, ha ennek a tartalomnak a természete káros vagy veszélyes. Ez a logika nem jó vagy rossz önmagában, de strukturálisan olyan "jutalmakat" hoz létre, amelyek súlyosan torzíthatják az emberi viselkedést.
Ezért lehet az, hogy a nézők nem csupán passzívan fogyasztják a tartalmat, hanem anyagilag ösztönzik a szélsőségeket: fizetnek azért, hogy valaki extrém feladatokat hajtson végre, vagy hogy a streamer sokkoló viselkedést produkáljon. Maga a jelenség is egy negatív spirál, amely a fogyasztókat és az alkotókat is egyre mélyebbre képes lökni.
A paraszcociális interakciók elmélete szerint a nézők olyan érzelmi kapcsolatot alakíthatnak ki online személyiségekkel (influencerekkel, streamerekkel), amely valós kapcsolatra emlékeztet, miközben valójában egyenirányú és illuzórikus. Ez azt jelenti, hogy a nézők gyakran úgy érzik: ismerik vagy akár "támogatják" a streamert, miközben a kapcsolat valójában nem kölcsönös. A streamer is törődésnek érezheti a figyelmet (és a pénzt), ez is egyoldalú illúzió. Ez ideális terep egy olyan dinamikának, ahol az empátia könnyen pillanatnyi szórakoztatás és monetáris ösztönzés áldozatává válik - még akkor is, amikor valaki testi vagy lelki veszélynek van kitéve.
Etikai és közösségi felelősségvállalás
Mi, mint közösség és mint társadalom, nem háríthatjuk el a felelősséget azzal, hogy csak a platformokra mutogatunk. A tragédiák, mint Sergio Ramos vagy Pormanove esete, azt mutatják, hogy a figyelemgazdaságnak vannak határai, de ezeket nem a technológia, hanem mi magunk szabjuk meg.
Márpedig kell ilyen határokat szabni. A szólás szabadsága nem lehet a hazugság diadala, a gondolkodás és az egyén szabadsága sem lehet az önpusztítás és a korlátok nélküli cirkusz porondja, rajtunk is múlik, hogy ez ne válhasson teljesen elfogadottá.
Amikor büntetlenül nézhetjük mások szenvedését, az visszaigazolja, hogy ez rendben van. Ha pedig fizetünk érte? A viselkedés gazdaságilag is megerősítést kap. Ezért nem elég a technológiai szabályozás vagy platformmoderáció; pszichológiai diskurzusról, társadalmi normákról és médiaetikai felelősségről is beszélni kell.
Ehhez az első lépés, hogy értjük, mi miért történik. Talán ez a cikk segített benne egy kicsit.
