Hirdetés

Itt tartunk: egy kutatás szerint sokaknak érzelmileg kielégítőbb a youtuberekhez fűződő rajongás, mint egyes valódi kapcsolatok

|

Érdekes tanulmány jelent meg az egyoldalú kapcsolatokról.

Hirdetés

Húsz évvel ezelőtt még a színészekre és zenészekre, esetleg televíziós vagy rádiós műsorvezetőkre irányult a publikum rajongása, az internet térhódításával azonban az online hírességek is beléptek a sorba, élükön a youtuberekkel, akik munkásságát nem ritkán milliók követik, és az egész világon vannak elkötelezett nézőik.

Ha valaki nagyon beleéli magát a rajongásba, már-már barátként vagy önmagához közel álló személyként is tekinthet a képernyőn szövegelő figurára, annak ellenére, hogy az adott celeb még a létezéséről sem tud - a pszichológia ezt nevezi paraszociális kapcsolatnak, amelyet illetően most egy érdekes tanulmány láttot napvilágot.

Az Essexi Egyetem kutatói három körben 1080, 16 év feletti embert vizsgáltak meg annak kapcsán, hogy azok miként viszonyulnak az ilyen egyoldalú kapcsolatokhoz. Mint kiderült, a válaszadók 52 százalékának volt erős paraszociális kapcsolata, azon belül pedig 36 százalékuk youtuberekhez érezte közel magát.

Hirdetés

Az átlagosan 36 éves amerikai és brit alanyok összességében úgy vélték, hogy ezek az egyoldalú viszonyok a valódi kapcsolatokhoz hasonlóan elégíthetik ki az érzelmi szükségleteiket. Ami még ennél is érdekesebb, hogy a képzeletbeli kapcsolatokat valakivel, akivel soha nem találkoztak, vagy egy kitalált szereplővel egyenesen hatékonyabbnak értékelték az érzelmi szükségleteik kielégítésében, mint az ismerősi viszonyt vagy a hasonló, gyengébb kötelékeket.

"A paraszociális kapcsolatok fontos részét képezik a pszichológiai eszköztárunknak, amikor arról van szó, hogy vannak-e olyan emberek, akik képesek erősíteni és támogatni minket a szükség idején, még akkor is, ha a valóságban soha nem találkozhatunk velük."

- mondja a tanulmányhoz kapcsolódó közleményben Dr, Veronica Lamarche, az Essexi Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa. Az online videósok ugyanakkor még nem vették át a valódi barátságok helyét, mivel a vizsgálatban résztvevő alanyok következetesen az erős kétoldalú kapcsolatokat (legyen az romantikus vagy más jellegű) értékelték az érzelmi szükségleteik kielégítésének leghatékonyabb eszközeként.

A tanulmány teljes változata a Scientific Reports című tudományos magazinban jelent meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)