Hirdetés

Evolve - ezért nem jön Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra

|

Egyszerű oka van annak, hogy eddig kellett várnunk az Evolve-ra, illetve hogy már nem adják ki előző generációs konzolokra.

Hirdetés

Akármennyire is küzdenek a fejlesztők, minden játékost lehetetlen kiszolgálni. Ha egy játék nem jelenik meg az előző generációs konzolokra, akkor az a baj, ha viszont megjelenik, akkor a hardver korlátai miatt egyszerűen nem tudnak elég innovációt és újszerű játékelemet belepréselni, így a végeredmény olyan lesz, amiről jobb nem beszélni.

Az Evolve-ot fejlesztő Turtle Rock szerint a gyengébb gépeken egyszerűen lehetetlen lett volna megvalósítani a játékot. A játék producere, Chloe Skew egy Reddit AMA keretein belül elmondta, hogy az ötlet már a Left 4 Dead játékok előtt megszületett, de a technikai határok miatt egyszerűen nem tudták megcsinálni, amit szerettek volna.

 

„A CryEngine tökéletes ahhoz, hogy valósághű környezetet alkossunk, az új konzolok és a mai PC-k hardverei pedig lehetővé teszik, hogy egy olyan játékteret alkossunk meg, amelyben egy 6 méteres szörny is kényelmesen el tud bújni, ami gyakorlatilag a 4v1 játékmenet alapját képezi." - állította Skew. 

Matt Colvill, a Turtle Rock egyik írója azt is elmondta, hogy néhány dolgot így is ki kellett venniük. "Eredetileg sokkal ambíciózusabb terveink voltak az élővilággal. A bolygó élőlényei gyakorlatilag harmadik csapatként funkcionáltak, és előfordult, hogy az egyik fél azért nyert, mert a vadállatok megölték a másikat. Ez persze nem volt ideális, hiszen hiába nyertél vadászként, ha úgy játszottál le egy teljes kört, hogy nem is találkoztál a szörnnyel, az igencsak antiklimaktikus volt.

Az Evolve tehát akkor sem jöhetne Xbox 360-ra és PS3-ra, ha a grafikából vennének vissza. Ettől függetlenül PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra ugyanúgy megjelenik február 10-én.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)