Mostantól kevesebb helyen lehet Magyarországon nyomtatott újságot vagy magazint venni

|

Az Aldi is hátat fordít a nyomtatott sajtónak, fokozatosan tűnnek el a kiadványok a lánc hazai üzleteiből.

Jelentős változásra készül a magyarországi Aldi-hálózat A diszkontlánc fokozatosan megszünteti a nyomtatott sajtótermékek árusítását valamennyi hazai üzletében. A döntésről elsőként a Média1 számolt be, később pedig az Aldi Magyarország hivatalos közleményben is megerősítette, hogy az újságok és magazinok rövid időn belül teljesen eltűnnek az áruházakból.

A vállalat az intézkedést az üzletek átalakításával és az eladótér egyszerűsítésével indokolta. Az Aldi Süd régiós modernizációs programjának részeként Magyarországon is átszervezik az áruházak működését, amelynek célja az átláthatóbb boltkép, a gyorsabb vásárlás és az egyszerűbb árufeltöltés. A cég közlése szerint a hazai üzletek mintegy kétharmada már május közepére megújult, további 22 áruház átépítése pedig 2026 harmadik negyedévében fejeződhet be. Azokon a helyeken, ahol már lezajlott az átalakítás, az újságárusítás is megszűnt, a többi boltban pedig hamarosan ugyanez várható.

Az Aldi hangsúlyozta, hogy a lépés nem egyedi döntés, hanem illeszkedik a vállalat nemzetközi gyakorlatához. Szlovéniában, Svájcban és Olaszországban például már jelenleg sem lehet nyomtatott sajtótermékeket vásárolni az Aldi üzleteiben.

A döntés ugyanakkor komoly aggodalmat váltott ki a szakmai szervezetek körében. A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint kifejezetten rossz irány, hogy a nyomtatott sajtó fokozatosan kiszorul a nagy forgalmú kereskedelmi egységekből. Az egyesület attól tart, hogy hosszabb távon ez nemcsak a lapértékesítést érintheti érzékenyen, hanem a teljes médiapiac működésére is negatív hatással lehet.

Az MLE emlékeztetett arra is, hogy a nyomtatott sajtó továbbra is jelentős bevételi forrást jelent az iparág számára. Az egyesület márciusban közzétett adatai alapján 2025-ben a magyar sajtópiac teljes árbevétele meghaladta a 116 milliárd forintot, ebből pedig közel 56 milliárdot tett ki a lapterjesztés, amely továbbra is az egyik legerősebb pillére a hazai médiapiacnak.

A szervezet szerint a sajtótermékek jelenléte az élelmiszerláncok üzleteiben jóval több egyszerű kényelmi szolgáltatásnál. Úgy vélik, az újságok és magazinok fontos szerepet töltenek be a tájékozottság fenntartásában és a demokratikus nyilvánosság működésében is. Az értékesítési pontok számának csökkenése ezért hosszabb távon gyengítheti a független szerkesztőségek gazdasági hátterét, miközben az olvasók választási lehetőségei is szűkülhetnek.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)