Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizenhatodik módosítását, amelynek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó része nyolc évben korlátozza, hogy valaki összesen mennyi ideig töltheti be Magyarországon a miniszterelnöki tisztséget. A szabály szerint a számításnál az 1990. május 2. után betöltött miniszterelnöki megbízatásokat is figyelembe kell venni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Orbán Viktor többé nem lehetne miniszterelnök. A politikai vita gyorsan meg is találta a maga legerősebb állítását:
a Fidesz szerint ez visszamenőleges jogalkotás.
Jogi értelemben azonban ez az érv nem ilyen egyszerű, sőt a klasszikus magyar jogi gondolkodás alapján éppen az a lényeg, hogy a módosítás nem a múltbeli miniszterelnökséget változtatja meg, hanem egy jövőbeli tisztség betöltésének feltételeit.
A visszamenőleges, pontosabban visszaható hatályú jogalkotás tilalma leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az állam nem hozhat utólag olyan szabályt, amely egy korábban jogszerűen megtett dolgot később jogellenessé nyilvánít, utólag büntet, vagy a hatálybalépés előtti időszakra nézve vesz el megszerzett jogot.
Ha például valaki 2024-ben teljesen szabályosan kapott egy támogatást, majd 2026-ban születne egy törvény, amely kimondja, hogy ezt a 2024-es támogatást akkor is vissza kell fizetnie, ha akkor minden feltételnek megfelelt, az már tipikus visszaható hatályú probléma lenne.
Ugyanígy gond lenne, ha egy ma elfogadott szabály azt mondaná ki, hogy egy éve elkövetett, akkor még jogszerű magatartás miatt mostantól büntetés jár.
A mostani miniszterelnöki korlát viszont nem ezt csinálja. Nem mondja ki, hogy Orbán Viktor korábbi miniszterelnöksége érvénytelen volt. Nem veszi el tőle utólag a korábbi hivatali időszakához kötődő jogokat. Nem állítja, hogy 1998 és 2002, vagy 2010 és 2026 közötti kormányfői megbízatása jogellenes lett volna. Nem követel vissza tőle semmit azért, mert miniszterelnök volt. A szabály csak azt mondja ki, hogy a hatálybalépése után kit lehet, illetve kit nem lehet miniszterelnökké választani. Ez jogilag döntő különbség.
A legegyszerűbb példa erre az életkor. Ha egy állásnál, tisztségnél vagy jogosultságnál a törvény azt mondja, hogy csak az töltheti be, aki betöltötte mondjuk a 18. életévét, akkor a szabály nyilván egy múltbeli tényt vesz figyelembe, egészen konkrétan azt, hogy az illető mikor született. Ettől még nem lesz visszamenőleges jogalkotás. A jog nem azt mondja, hogy a születésed időpontjában már létezett ez a szabály, hanem azt, hogy a jövőben egy adott jogosultság gyakorlásához számít ez a múltbeli tény. Ugyanez történik akkor is, amikor egy tisztség betöltésénél számít a büntetlen előélet, a magyar állampolgárság, egy diploma megszerzése, egy korábbi összeférhetetlenség, vagy éppen az, hogy valaki korábban hány évig töltött be egy közjogi pozíciót.
A miniszterelnöki cikluskorlát tehát jogilag nem azért nyúl vissza 1990-ig, hogy átírja a múltat, hanem azért, hogy a jövőre nézve meghatározza a választhatóság feltételeit.
Ez olyan, mintha egy társasjátékban a következő fordulótól életbe lépne egy új szabály, amely szerint aki már kétszer volt kezdőjátékos, harmadszor nem lehet az.
A korábbi két kezdés ettől nem válik szabálytalanná, senkitől nem veszik el az akkori lépéseit, csak a következő fordulóban már más feltétel alapján dől el, ki kerülhet sorra. A múltbeli tény adatként számít, nem utólagos büntetésként.
A magyar jogban a visszaható hatály tilalma sem azt jelenti, hogy a jogalkotó soha, semmilyen formában nem vehet figyelembe korábbi eseményeket. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a lényeg az, hogy az új szabály a hatálybalépése előtti időre ne állapítson meg új kötelezettséget, ne tegyen terhesebbé korábbi kötelezettséget, ne minősítsen utólag jogellenessé egy korábbi magatartást, és ne vonjon el a múltra nézve megszerzett jogot. Ha a jogalkotó egy múltbeli tényből csak jövőbeli következtetést von le, az önmagában még nem visszamenőleges jogalkotás.
A miniszterelnökség ráadásul nem olyan alanyi jog, amely mindenkinek jár, és amelyet valaki egyszer megszerez, majd azt változatlanul őrizheti.
Magyarországon a miniszterelnököt az Országgyűlés választja meg a köztársasági elnök javaslatára. Ez közjogi tisztség, nem magántulajdon, nem munkaszerződés és nem örökölhető pozíció. A szabályozó alkotmányozó hatalom ezért meghatározhatja, hogy a jövőben milyen feltételekkel lehet betölteni. Lehet vitatni, hogy politikailag bölcs-e egy ilyen szabály, lehet vitatni, hogy mennyire személyre szabott, és lehet vitatni, hogy szerencsés-e egy konkrét politikai korszak lezárását ilyen nyersen az Alaptörvénybe írni. De ez még nem ugyanaz a kérdés, mint a visszaható hatály. Egy szabály lehet politikailag nagyon is célzott attól, hogy jogtechnikailag a jövőre vonatkozik.
Itt valóban nehéz lenne úgy tenni, mintha nem Orbán Viktor lenne a módosítás leglátványosabb címzettje, hiszen ő az egyetlen olyan volt miniszterelnök, akit a szabály a jelenlegi politikai mezőnyben biztosan kizár a visszatérésből. Ettől azonban a jogi működése még nem az, hogy a múltban keletkeztet hátrányt, hanem az, hogy a jövőben kizárja egy közjogi tisztség újbóli betöltését azoknál, akik már elérték a megállapított határt.
A valódi visszamenőleges jogalkotás ott kezdődne, ha a módosítás kimondaná, hogy aki korábban nyolc évnél tovább volt miniszterelnök, annak a korábbi megbízatása jogellenesnek minősül, elveszíti a korábbi tisztséghez kapcsolódó jogait, vissza kell fizetnie juttatásokat, vagy utólag joghátrány éri azért, mert akkor egy törvényes közjogi pozíciót betöltött. Ilyenről azonban a mostani szabály esetében nincs szó.
Ezért lehet egyszerre igaz két állítás. Politikai értelemben a módosítás nyilvánvalóan Orbán Viktor visszatérésének lehetőségét is lezárja. Jogi értelemben viszont nem azért nem lehetne újra miniszterelnök, mert a jogalkotó utólag átminősítette a múltját, hanem azért, mert a jövőbeli miniszterelnök-választás feltételei közé bekerült egy időkorlát, amelynek számításánál a korábban ténylegesen betöltött hivatali időt is figyelembe kell venni.
A miniszterelnöki nyolcéves korlát tehát végérvényében számol ugyan a múlttal, de nem írja át azt.
