Hirdetés

E3 nem lesz, de ez nem jelenti, hogy eseménytelen lenne a nyár eleje

|

Mivel mindenki kivonta magát, elmarad az E3 2023, azonban a kiadók így is készülnek előadásokkal.

Hirdetés

Tegnap hivatalossá vált, amit már egy ideje sejteni lehetett: az ESA 2023-ban sem szervezi meg a Los Angeles-i Electronic Entertainment Expót, így sorban ez lesz a negyedik év, amikor elmarad a játékipar egykor legfontosabb rendezvénye (2021-ben digitálisan műsor helyettesítette, de az messze nem volt olyan, mint az igazi).

Miközben az E3 folyamatosan hanyatlott, egyfelől Geoff Keighley és csapata belendült a Summer Game Festtel, másrészt a kiadók a saját útjukat kezdték járni, így idén sem maradunk bejelentések nélkül.

Hirdetés

Azt még nem tudjuk jelen pillanatban, hogy az Electronic Arts mit tervez, lehet, hogy semmit: tavaly is elmaradt az EA Play Live, lehet, hogy idén sem kívánnak megnyilvánulni. A sportjátékaik persze menetrend szerint érkeznek, de az idei nagy dobásaik már a nyár előtt befutnak: a Dead Space remake-et az év elején megkaptuk, a Wild Hearts februárban jelent meg, a Star Wars Jedi: Survivor pedig április végén jön. Feltételezhető, hogy a Dragon Age: Dreadwolf, a Mass Effect folytatása, a Marvel játékok (melyek között egy vasemberes is szerepel) még nincsenek mutogatható állapotban, a Skate miatt meg nem fognak külön műsort csinálni.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Ellenben az már biztos, hogy június 8-án tartják a Summer Game Fest nyitó eseményét, melynek során kisebb-nagyobb bejelentésekre kerül sor. A partnerek listáján szerepel a 2K Games, az Activision, a Bandai Namco, a Capcom, a Deep Silver, az EA, az Epic Games, a Focus Entertainment, a Sega, a PlayStation, a Square Enix, a Valve, a Warner Bros. és az Xbox is - jóformán mindenki, aki számít. Hogy ki mit visz, az még kérdéses, de biztos, hogy érdemes lesz figyelemmel kísérni a műsort: Keighley szerint ez lesz a valaha volt legnagyobb. Szerencsére európai ember számára is elfogadható időben, 21:00-kor indul majd.

A tavalyi műsor ilyen volt:

Néhány nappal később, június 11-én az Xbox dupla előadást tart. A nagy, általános műsor keretében szó esik majd a kiadó közelgő játékairól, köztük a Forza Motorsporttal és az Age of Empires IV konzolos verziójával. Csak remélni tudjuk, hogy egyéb, már bejelentett játékokról is mesélnek: nem ismert, hogy áll a Senua's Saga: Hellblade 2, a Fable, a Perfect Dark, a Contraband, az Everwild, az Avowed és az Age of Mythology: Retold, pedig mindet leleplezték már korábban. Külön műsort érdemel a Starfield, erről még aznap megtudhatunk ezt-azt, és láthatunk 15 percnyi játékmenetet.

A Ubisoft is bejelentette már, mit tervez: június 12-én, 19:00-tól tartja meg a Ubisoft Forwardot, amin remélhetőleg szerephez jut az Avatar: Frontiers of Pandora, az Assassin's Creed: Mirage és egyéb AC-projektek, a The Crew Motorfest, a soha meg nem jelenő Skull & Bones, a szintén egészen régóta készülő Beyond Good & Evil 2 és a Prince of Persia: The Sands of Time remake-je, továbbá talán a The Division Heartland és a Splinter Cell remake. Biztosat még nem tudunk, de a kiadó nagyot akar villantani, szorítunk, hogy ez sikerüljön.

Elképzelhető, hogy lesznek még más előadások is a nyár folyamán, nem feltétlenül június elején, amikor egyébként hagyományosan az E3-at tartották. Bármikor megnyilvánulhat a Sony egy State of Play keretében, ahogy a Nintendo is fellőhet egy Directet. Akárhogy is lesz, mi minden fontosról beszámolunk, élőben kísérjük figyelemmel az összes létező műsort, akárki áll a színpadon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)