Áprilisban annyi játék jön, hogy az már viccnek is durva

|

Kevés igazán nagy cím jutott erre a hónapra, de visszatérnek régi kedvencek, és rengeteg kisebb, kevésbé ismert, ugyanakkor roppant ígéretes alkotásból válogathatunk.

Hirdetés

Mióta a Sony hátraarcot csinált PC-s fronton, újra felértékelődött az exkluzívok szerepe. Az még kérdéses, hogy az Xbox is követni fogja-e akárcsak részlegesen (vannak erre utaló jelek a megváltozott kommunikációban), de most azzal a gondolattal kell megbarátkoznunk, hogy ha single-player PlayStation-játékokat szeretnénk nyúzni, akkor azokhoz szükségünk lesz egy kompatibilis konzolra is. Az április végén debütáló Saros így már előreláthatóan PS5-exkluzív élmény lesz, az intenzívebb fajtából. Mindazonáltal akinek nem ízlik a Returnal indiai fűszerrel feldobott receptje, már belekóstolhat a Starfieldbe is a Sony kilencedik generációs gépén. Azért lapul még a redmondiak cilinderében egy s más ezen a porton felül is, kiegészítőt kap a Diablo IV és az Age of Mythology: Retold is, a Kiln pedig a többjátékos kerámia-csatáival okozhat kellemes meglepetést. A Nintendo közben a szintén multis Pokémon Championsszel jelzi, hogy hohó, ő is itt van ám az asztalnál, neki is osszanak lapot.

A konzolgyártóktól független újdonságok közül a legnagyobb durranásnak talán a Capcom sci-fije, a Pragmata ígérkezik, de kapunk új hivatalos Cthulhu-játékot is, valamint elrajtol végre a legújabb Heroes of Might and Magic epizód, igaz, még csak korai hozzáférésben. A második világháborús stratégiai játékok szerelmesei is örülhetnek, mert őket várja az európai és az észak-afrikai front a Sudden Strike 5-ben a budapesti Kite Games tolmácsolásában.

 

Hirdetés

2026. áprilisi megjelenések 1-2. hét

Darwin's Paradox! - április 2. - PC, PS5, XSX, Switch 2

Most már kimondhatjuk, a Konami visszatért, ráadásul nemcsak a régi sikerek újramelegítéséből akar megélni, hanem olyan frissnek és üdének ható IP-kal is kísérletezik, mint ez a meglepően bájos és szórakoztató polipkaland. Miközben az otthonából elrabolt Darwint kúszva, mászva, szökdécselve és lopakodva terelgetjük végig az óceánhoz vezető úton, olyan titkokra derül fény, amelyek az emberiség sorsát is meghatározzák.

I Am Jesus Christ - április 2. - PC

A legkülönfélébb szimulátorokat futószalagon gyártó PlayWay alkotása kivételesen nem egy bolt vagy egy üzem működtetését bízza ránk, hanem hanem Názáreti Jézus történetét teszi átélhetővé és könnyebben befogadhatóvá. Krisztus megkeresztelésétől a megfeszítésén át a feltámadásáig ott lehetünk minden fontos pillanatnál, az ő szemszögéből tapasztalva meg az interaktív eseményeket.

People of Note - április 7. - PC, PS5, XSX

Meglehet, nem mindig robbantanak kasszát az Annapurna játékai, de már megszokhattuk, hogy ez a kiadó remek érzékkel találja meg az indie címek tengerében a kiemelésre érdemes gyöngyszemeket. Ilyen a körökre osztott szerepjátékok és a musicalek szerelemgyerekének tekinthető People of Note is, amelyben az összecsapások voltaképp zenei előadások ritmusalapú támadásokkal és műfajok különleges hatású kombóival.

Starfield - április 7. - PS5

Bő két és fél esztendőnyi várakozás után PlayStation 5-re is megérkezett a Bethesda sci-fi szerepjátéka, amelyben rejtélyes ereklyék nyomába rednek a játékosok, de közben ezer és egy különböző dolog terelheti el a figyelmüket. Hosszú és izgalmas frakcióküldetések, megannyi másodlagos és harmadlagos megbízatás, bolygófelfedezés, űrhajóépítés és -fejlesztés, űrcsaták, craftolás, előőrsépítés és rengeteg kaland vár rájuk. De beszéljen helyettem inkább Keith David arról, hogy mi is a Starfield.

Starfield: Terran Armada - április 7. - PC, PS5, XSX

A PS5-ös rajttal és az ingyenes Free Lanes frissítéssel párhuzamosan debütált a Starfield második sztorikiegészítője, a Terran Armada. A cím némileg félrevezető, mert nem egy titokzatos földi frakciót takar, hanem olyan katonaszökevényeket, akik a Föld igazi örököseinek tartják magukat és egy robothadsereg élén igáznák le a Betelepült Rendszerek kolóniáit. Az új küldetésszál felgöngyölítése, és a flotta rendszeres betörési kísérleteinek elhárítása közepette egy új társra is szert tehetünk az átprogramozott harci robot, Delta személyében.

Morbid Metal (Early Access) - április 8. - PC

Bár van egy narratív kerete is, amelyen belül az emberiség önmaga okozta bukásáról mesél, a Morbid Metal veleje a pörgős, gyors tempójú harc, amit feldob, hogy egy szempillantás alatt alakot tudunk váltani, és ezzel a küzdőstílusunk is módosul. Felix Shade egyszemélyesnek indult roguelite hack and slash játéka néhány év alatt szépen kinőtte magát, ráadásul még a Ubisoft kiadói támogatását is elnyerte.

Pokémon Champions - április 8. - Switch, Switch 2

Elhagyva minden narratív körítést, kizárólag a körökre osztott pokémoncsatákra a fókuszál a Pokémon Champions, amelyben a világ minden tájáról érkezett játékosok mérkőzhetnek meg egymással. A Nintendo HOME-támogatással rendelkező alkotáshoz kezdetben csak a Switch-konzolok tulajdonosai férhetnek hozzá, de a The Pokémon Company feltett szándéka Androidra és iOS-re is elhozni az élményt.

Samson - április 8. - PC

A Just Cause és a Mad Max alkotói egy kisebb, fókuszáltabb, bunyóval és autós üldözésekkel fűszerezett akciójátékkal rukkoltak elő, amelyben a sittről szabadult Samson bőrébe bújhatunk. Aki azt hiszi, ez fantasztikus élmény, nagyot téved, mert Samson úszik az adósságokban, és azok, akiknek tartozik, nem ismernek irgalmat - ha nem teljesít úgy, ahogy elvárják, a testvére és ő is fogalmazhatja a végrendeletét. Nem marad más választása, mint mindennap felkelni, és egyik mocskos melót a másik után elvégezni, de itt jön a csavar: mindenegyik akciópontokba kerül, ami véges erőforrás, és ha sikerül elbaltáznia egy megbízást, de már nem marad ereje az ismétlésre, akkor bukja a pénzt, az óra ketyeg tovább, a holnap pedig nehezebb lesz.

The Occultist - április 8. - PC, PS5, XSX

Doug Cockle, Ríviai Geralt szinkronhangján dörmögi monológjait Alan Rebels, a The Occultist főszereplője, aki az apját keresve érkezik Godstone elhagyatott szigetére. A paranormális nyomozó élete legdurvább ügyébe tenyerel, miközben különleges ingája segítségével megpróbál fényt deríteni azokra a titkokra, amelyeket talán jobb lenne a feledés homályában hagynia.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2 3 4 5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)