Hirdetés

Call of Duty: Black Ops 2 - fontos döntés született a volt panamai diktátor perében

|

Véget ért az Activision és a volt panamai diktátor között zajló per, a bíróság végre ítéletet mondott az ügyben. Az ítélet fontos üzenet.

Hirdetés

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, az éppen börtönbüntetését töltő volt panamai diktátor, Manuel Noriega beperelte az Activisiont, mert szerinte a cég nemcsak rossz fényben tünteti őt fel a Call of Duty: Black Ops 2-ben, hanem mindezt nyereségvágyból tette.

Furcsa szavak ezek egy többszörösen elítélt diktátor szájából, de ezen elegánsan libbenjünk is túl. Az Activisiont a volt New York-i polgármester,  Rudy Giuliani védte az ügyben, aki a legutóbb azt mondta, hogy az egész per nevetséges és már az első ülés után leszögezte, hogy "nem hajlandó ingyen osztogatni bármit olyan elítélt gyilkosoknak és kábítószercsempészeknek, mint Manuel Noriega, aki azért követel pénzt az Activisiontől és a népszerű Call of Duty franchise-jától, mert azok éltek a szólásszabadság jogával".

Kevesek meglepetésére a bíróság elutasította Manuel Noriega keresetét, amit az Activision ellen nyújtott be még júliusban. A per véget ért és Giuliani szerint ez "nemcsak az Activision, hanem az egész művészvilág győzelme".

"Ez az ítélet egy nagyon fontos győzelem és köszönjük a bíróságnak, hogy megvédte a szólásszabadságot. Ez a per a kezdetektől fogva abszurd volt és nagyon örülünk, hogy nem egy notórius bűnöző győzött" - nyilatkozta a volt polgármester, aki korábban azzal érvelt, hogy ha Noriega győzne, akkor az vétójogot adna sok más történelmi személy és annak örökösei kezébe, ezzel veszélybe sodorva rengeteg filmet, könyvet és egyéb művészeti alkotást. 

Az Activision is nyilatkozott az ügyben és megköszönte Guillani munkáját és a mai ítéletet "a 40 millió elhivatott Call of Duty-rajongó győzelmének" nevezte.

Ti mit gondoltok? 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)