Hirdetés

Távcső – Rita Monaldi & Francesco Sorti: Veritas

|

Rita Monaldi és Francesco Sorti, az olasz történész házaspár könyvsorozatának immár a harmadik része is megjelenik hazánkban – sors furcsa fintora, hogy a szerzőpáros épp saját hazájában nem jelentetheti meg műveit.

Hirdetés

Monaldi és Sorti sokáig újságíróként dolgoztak, és főként a korrupciós botrányokkal, maffiaügyekkel foglalkoztak. Persze, ez elég kényes téma, így a házaspárnak nem egyszer kellett fenyegetéseket hallgatnia. Úgy gondolták, a történelemmel foglalkozni már hálásabb feladat lesz – hiszen ki állna az útjukba, mikor a szereplőik már több száz éve halottak? Az Imprimatur Secretum sorozat azonban múltbéli egyházi személyek sötét titkaira is hivatott felhívni a figyelmet, így a Vatikán nyomására Olaszországban betiltották a Monaldi-Sorti könyveket.

A Veritas címet viselő harmadik rész 1711-ben, Bécsben játszódik. I. József császár himlőben meghal – nem sokkal azután, hogy a Napkirály levélben egy összeesküvésre figyelmeztette. Pár nappal később a francia trónörökös is hasonló körülmények között távozik az élők sorából. Az összeesküvés egész Európát behálózza…

Várható megjelenés: 2011 szeptembere

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)