Hirdetés

A hazai forgalmazó nem adhatja ki a Melania Trump életéről szóló film nézettségi adatait

|

Akad egy nagyon észrevehető hiány a Top 50-es felsorolásban, de már azt is tudjuk, hogy miért.

Hirdetés

Az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke, Donald J. Trump a napokban meglátogatta a vörös szőnyeget, hogy a sajtófotózások után (amin valamiért nem vehettek részt a kormánykritikus lapok képviselői) feleségével, Melania Trumppal nézhesse meg a Melania című filmet. A dokumentarista alkotás a médium történetének legdrágább hasonló projektje a maga 40 milliós gyártási, és 35 milliós marketingbüdzséjével.

A pénztáraknál a vártnál sokkal jobban szerepelt, ami azt jelenti, hogy az előrevetített 3-5 milliós bevétel helyett 7 egész milliót szedett össze. A hazai adatok hiányában nekünk pont korai gratulálni, márpedig annak ellenére, hogy a most hétfői Forum Hungary jelentésben szerepelnie kellett volna a Melania nézettségének, a film kínosan hiányzott a listából.

Hirdetés

Telex írói rákérdeztek a nyilvánvalóra, amire egyébként egy teljesen korrekt választ kaptak:

" A stúdió döntése nyomán az adatokat nem publikáljuk."

A Forum csak teszi, amit a stúdió kért tőle, amivel persze a világon semmi gond nincs, de az egy picit különös, hogy a filmért felelős Amazon MGM eltitkolja az ilyesmit. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)