Bankot ugyan nem robbantott velük, de a rajongók alapvetően jó véleménnyel voltak Guillermo del Toro Hellboy adaptációiról, a 2004-es Pokolfajzatról és annak négy évvel később bemutatkozott, részben Etyeken forgatott folytatásáról, a Hellboy II - Az Aranyhadseregről. Ezért is szomorú, hogy finanszírozási nehézségek miatt nem készülhetett el a harmadik, Dark Worlds alcímet viselő felvonás, holott mind a rendező, mind a színészek készen álltak a visszatérésre.
Több mint egy évtizedet kellett várni arra, hogy valami izgalmas történjék a jobb sorsra érdemes franchise körül, ám a 2019-es reboot, amelyben a Pokolfajzat szerepéből egyre inkább kiöregedő Ron Perlman helyét a Stranger Thingsből és a Fekete Özvegyből ismert David Harbour vette át, csúnyán megbukott. Akadtak ugyan vállalható pillanatai, de a csapnivaló forgatókönyv miatt esélye sem volt arra, hogy megszerettesse magát a Mike Mignola képregényein felcseperedett rajongókkal.
Az Embracer Grouphoz tartozó Dark Horse azonban nem adja fel, ismét megpróbálkozik a franchise újraindításával, de ezúttal kevesebb pénzt tesz kockára, a Hellboy: The Crooked Man mindössze 25 millió dollárból készült. Ennek azonban ára is van, a Bulgáriában felvett film stábjában nem találunk egyetlen széles körben ismert színészt sem. Aztán lehet, hogy pont ez válik majd az előnyére.
A Mignola azonos című képregény-sorozata alapján készült alkotás az 1950-es évekbe repíti a nézőt, amikor is Anung Un Rama, azaz Pokolfajzat (Jack Kesy) egy újonc BPRD ügynök oldalán az Appalache-hegység térségében boszorkányokkal és más rémségekkel száll szembe, köztük a címbéli Görbe Emberrel.
Egyelőre nincs premierdátuma a Hellboy: The Crooked Mannek, de a tervek szerint valamikor 2024 folyamán eljut majd a mozikba. Hogy nálunk is műsorra tűzik-e, azt még nem tudjuk.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.