A Mad Max franchise atyja, George Miller 2015-ben elhozta nekünk minden idők egyik legjobb akciófilmjét a Mad Max: A harag útja képében, amelyben komoly szerepet kapott a Charlize Theron által megformált Furiosa is a címszereplő mellett. A film bemutatása után egyértelművé vált, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor Max Rockatansky posztapokaliptikus világában jártunk, azonban folytatás helyett egy előzményt hozott össze Miller, méghozzá a fiatal Furiosára fókuszálva.
Anya Taylor-Joy (A vezércsel, A menü) főszereplésével valósult meg a nagyszabású történet, akinek karakterét elrabolják az otthonául szolgáló zöld oázisból a Halhatlan Joe-val a hatalomért viaskodó Dementus hadúr (Chris Hemsworth) emberei, de a lány nem adja könnyen magát.
Az eddigi kedvcsinálókból már egyértelművé vált, hogy ismét elképesztő látványt és pulzusemelő pillanatokat kapunk, amit aláhúznak Doug Mitchell producer szavai is. Mitchell a Total Filmnek adott interjújában beszélt róla, hogy a Furiosában lesz egy hosszú, 15 perces akciójelenet, amit 78 napon keresztül forgattak, és közel 200 kaszkadőr dolgozott rajta naponta.
Mitchell nem mesélt róla többet, Taylor-Joy viszont igen, szintén a Total Filmnek. Egyrészt elmondta, hogy ez a leghosszabb jelenet, amit valaha is forgattak, másrészt a befejezésekor mindenki kapott egy "Stairway To Nowhere-bort", ugyanis ezt a nevet viseli az a szegmens:
"George és én sokat beszélgettünk arról, hogy miért volt olyan hosszú az adott jelenet. Azért, mert a csata során látod, hogy Furiosa milyen képességeket halmozott fel, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük, mennyire találékony és szívós is ő."
A Furiosa: Történet a Mad Maxből május 23-án kerül a hazai mozikba.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!