Reggelt! 2009 04 30
Eljött immár a csütörtök! Örvendjetek népek, hisz szenvedésteknek nemsokára vége. Legalábbis pár napig. Aztán mehet minden előröl. Inkább nem filozofálok. Nosza viccek, videó, és lássuk miből készül a magyar dinnye.
Eljött immár a csütörtök! Örvendjetek népek, hisz szenvedésteknek nemsokára vége. Legalábbis pár napig. Aztán mehet minden előröl. Inkább nem filozofálok. Nosza viccek, videó, és lássuk miből készül a magyar dinnye.
A Crytek valamire nagyon készül a színfalak mögött, hiszen újabb három rejtélyes nevet védetett le magának
Hát mit mondjak… Azért érezni, hogy Peter Moore elhagyta a Microsoftot… Vagy talán ő is bakizott ekkorákat? Hölgyeim és uraim, Shane Kimet, a Microsoft Game Studios vezetőjét hallhatjuk, amint akkorát beégett, hogy azóta is oltogatja a Microsoft…
Mielőtt megkérdeznétek, nem tévedés történt, ugyanis tényleg új demo-ja jött ki a Quake 4-nek. A Quake 4 mikor megjelent egy bugos roncs volt, de az Id a mai napig is foltozza a játékot, nemrég adták ki az 1.4.2-es patchet.
Ugyan miért erőltetik a kiadók a különböző sikergyanús filmek játékadaptációit? A fejlesztőknek kín és szenvedés az ilyen termékek elkészítése, hisz relatíve rövid idő alatt kell egy működőképes játékot összehozni, ráadásul kreativitásuknak határt szabnak a filmek történetei. De akkor vajon mégis, mi készteti a kiadókat arra, hogy az ilyen adaptációkat megjelentessék?
Ha azt gondoltad, vége, tévedtél! Ha hálát rebegtél a sorsnak, hogy már tízszer végigjátszottad, és egy jó ideig nem fogod újra elindítani, tévedtél! Ha azt remélted, idén nem lesz több átkattintott éjszakád, tévedtél! Megjött a Beyond the Sword, és ha valami, akkor ez egyáltalán nem tévedés!
Két nap telt el a virginia-i tragédia óta. A sajtóban továbbra is vezető hírként közlik az egyes felszólalók elemzéseit a témával kapcsolatban. Többen is keresik az választ, vajon mi vezetett ehhez a szörnyű mészárláshoz. Sajnos, ahogy azt várhattuk, sokan a videojátékokat okolják, azonban akadnak olyanok, akik szerint tévedés a játékipart célkeresztnek használni.
A DIRT: Origin of the Species egy külső nézetű akciódús kalandjáték, melyben keveredve találjuk meg a telekinézis képességét és a különböző fegyverek armadáját, amikkel különböző mutánsok ellen kell küzdenünk. A játékos Dirt bőrébe bújhat, aki egy tizenéves leányzó, különös képességeire lesz figyelmes, melyek segítségére lesznek, hogy megmentse az emberiséget, az ártatlanokat, mielőtt a kormány és a mindenféle titkos ügynökök elhallgattatnák a világot. Na már most ennek a játéknak ismertették, hogy mégis milyen főszörnyekre kell számítanunk, és a képeket elnézve nem kis mezei zombikról van szó: Arklight: Valaha katona volt, ám egy a Közép-Keleten fellángolt tűzharcban meghalt. Testét újraalkották, így most már sokkal inkább gép, mint ember és a józan eszét egyre inkább elvakítja a halála okozta fájdalom és szenvedés. Joshua: Egy holografikus lény, mely az 51-es körzet operációs magját védi. "Személyében" egy zavarodott, ám brilliáns programozó elméje mutatkozik meg. Ez a lény minden ellenfelét levadássza elektrosztatikus támadásaival. Az egyetlen esély a megsemmisítésére, ha elpusztátják az áramforrásokat. Stinger: A Stinger egy kereső és megsemmisítő jármű, mely különleges stabilizátorainak köszönhetően a leglehetetlenebb helyzetekben is órisái sebességekre képes, valami a földönkívüli technikával felvértezve, vízhűtéses gépfegyverevével és nano-replikáló rakétáival igazi halálos ellenfél. Z208: Az 51-es körzet első teljesen önálló gépezete, melyet mozgóegységnek terveztek, hogy bármilyen harci szituációban megállja a helyét. Különböző rakétáinak köszönhetően mindenféle ellenséges célpontot képes megsemmisíteni, valamint különleges pajzsának köszönhetően az általános fegyverek teljesen használhatatlanok ellene.
Üdvözletem, jó reggelt mindenkinek. Már csak ezt a mai napot kell átvészelni és itt a hétvége, remélhetőleg az időjósok fatális tévedésével. Elég volt a hóból! :) No, nézzük a híreket.
- Ki törte be az ablakot? - Én, de az anyósom a hibás, mert amikor hozzávágtam a tányért, félreugrott. A rendőr teljesen meggörbülve megy az utcán. Találkozik az egyik kollégájával. - Hát neked meg mi a bajod? - Nem tudom. Mikor felkeltem, még nem volt semmi, most meg nem tudok kiegyenesedni. - Ezen segíthetünk! Gyere, itt lakik az egyik jóbarátom, aki orvos. Majd ő segít. A rendőr bemegy, és pár perc múlva surágzó arccal jön ki: - Fantasztikus ez az orvos. Rámnézett, és rögtön látta, hogy a kabátom a nadrággombomhoz van gombolva. |
Nem kell mást tennetek, mint felhívni az alábbi nagyon emelt díjas telefonszámot és megadni a...Áhh, minek ez a kínszenvedés, amikor az Atari frissen bejelentett Test Drive Unlimited-jében nem csak a Lamborghini, hanem más nagy autógyárak csodáit is kipróbálhatod - ráadásul mindezt a biztonsági övvel való macera nélkül! Konkrét számmal nem szolgálhatok, de az már biztos, hogy több, mint 125 járgánnyal száguldozhatunk az utakon az Eden Games kezei közt készülő, X360-ra és PC-re még idén megjelenő alkotásban.
Az AhnLab bemutatta HackShield technológiáját, amelyet a kizárólag online játszható, szerver alapú számítógépes játékok hackelés elleni védelménél tudnak hasznosítani. A fizetős játékok között igen nagy a verseny: a játékosok nem szívesen fizetnek egy olyan szolgáltatásért, ahol nincs biztosítva a virtuális világ tökéletes működése, ami esetében a csalások kivédése igen nagy szerepet kap. Ráadásul a veszély folyamatosan növekszik. A koreai cég szerint az általuk kínált eljárás rendkívül költséghatékony és emellett biztonágos, és tárt karokkal várják az érdeklődőket.
Bevallom igen keveset hallottam a Xing Interactive pátyolgatásában álló játékról. A Cloven Crania Meadow egy fantasy RTS, amely a Unicejo Entertainment házánál készül. Nos, a Cloven Crania Meadow valóban egy komplett RTS, hiszen egy emberi birodalom vezetése és megvédése mellett etetnünk is kell a népet, gondoskodni a királyság fennmaradásáról. Az 1.05-ös demó közelít a 300 megához, ezt itt találjátok meg, de akinek csak a patch kellene, az erre kattanjon.
Üdvözletem. Ma valóságos híráradat van/lesz, úgyhogy nagyon nem is húznám az időt. Egy biztos, a tegnapi mennyiség 20 percen belül túl lesz szárnyalva :) Ám addig is keresgéljünk néhány viccet...
- Ismered a tíz kicsi indián és az egy szem apáca történetét? - Nem. - Én sem, de meredek dolog lehet. A lövészárokban a parancsnok elkiáltja magát: - Tűz! Mire megszólal az egyik újonc: - Hol? - Ki volt az, aki az anyósomnak fogkrém helyett egy tubus pillanatragasztót adott? -ront be egy férfi a boltba. - Én voltam, nagyon sajnálom, tévedés történt - vallja be az egyik segéd. - Köszönöm, fiam, tessék, itt egy ezres! |
Fáradtságost... Hát ahogy tegnap írtátok, van akinek most hosszú szabadság jön, de van akinek szenvedés... Node abba nem mennék bele, hogy szerintem milyen az új rendszer. Nézzünk viccet :)
Egy férfi bemegy az orvoshoz: - Doktor úr, segítsen rajtam! Mindig álmos vagyok, és gyakran elbóbiskolok munka közben. A főnököm azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer el merek aludni. - Sebaj, tudok egy jó gyógyszert! Ebből vegyen be egyet lefekvés előtt és minden rendben lesz. A férfi hazamegy, és lefekvés előtt két pirulát is bevesz egy helyett. Reggel frissen kel és elmegy a munkába. - Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka közben! - Ennek örülök, de hol volt a múlt héten? A vidékről Budapestre utazott Kovács házaspár megszólítja a Múzeum-kertben posztoló rendőrt. - Bocsánat, kérem, Arany János szobra előtt állunk? - Nem - feleli a rendőr -, önök Tóth János törzsőrmester előtt állnak. |
A javítócsomagok áradata nem állt meg, csak talán egy picit csillapodott. Az alábbi adag éjjel érkezett.
Megjelent a Gods and Heroes: Rome Rising című MMORPG E3-as bemutatója. A játékosok ősi hősökkel játszhatnak majd sőt, akár isteni szintre is fejlődhetnek. Nem tévedés, a videó 369 megás... Innen tölthető le :) Megjelenési időpont nem ismeretes.
Itt van az emlegetett szamár. A Gene Troopers tulajdonképpen egy FPS, amelyben karakterünk a játék során fejlődhet, azzá változtathatjuk, amivé akarjuk. Lopakodó Sam Fisherré, esetleg tökös Serious Sammé, a döntés rajtunk áll. Eközben persze olyan feladatokat is meg kell majd oldanunk, mint életformák felkutatása, begyűjtése, megvédése. A kor, amelyben a játék játszódik a genetikus forrásanyagokon alapszik. Te magad is a genetika áldozatává váltál, a tudomány elvette a tested és a kislányodat is, s most itt az idő, hogy ezért valaki megfizessen. Tekintsétek meg az első képeket.
Tegnap még csak pletyka szinten tudtunk beszámolni egy állítólagos Rome: Total War kiegészítőről. Mára azonban újabb morzsák érkeztek, amik szerint már javában készül a matéria. Már megvan a címe is: Barbarian Invasion és a 364-476 közötti időszakot öleli majd fel. Három oldalon, a barbárokén, a szászokén és a vandálokén játszhatunk, célunk pedig bosszút állni a Római Birodalom által elszenvedett szenvedéseinkért. A nagy újdonság az éjjeli csaták lehetősége, a könnyebb egységek pedig akár át is kelhetnek a folyókon.
HeadHunter tes'vér monddá vala, nem kizárt, hogy hamarosan megkezdődik a S.T.A.L.K.E.R. bétatesztelése. Nos, kiderült, hogy az orosz Gamemania magazin indított egy versenyt, melynek nyertesei extra belépést biztosítanak maguknak a beta demóba. Ergó nekik nem kell majd külön jelentkezni. A GSC csapata egyelőre nem mondta, hogy tévedésről van szó, és még egyhamar nem lesz béta, de mást sem mondtak :)
Szép napot a Tisztelt olvasóközönségnek! Ma is meglehetősen hideg és borongós reggelre ébredhetünk, de a suliba járókat az már legalább vigasztalhatja, hogy már csak két napot kell végigszenvedni a padokban, utána pedig következhet a jól megérdemelt pihenés! Tehát kitartás mindenkinek, és senki se idegeskedjen túl sokat hisz' tudjátok, még egy bő hét és itt a szeretett ünnepe!PeaCe. Ja és a vicc:
Férfi a boszorkánynál: - Segítsen rajtam! 40 évvel ezelőtt valaki átkot mondott rám, azóta teljes szenvedés az életem! A boszorkány: - Ahhoz, hogy ezt el tudjam távolítani, tudnom kell azt, hogy mi volt az eredeti átok szövege. Vissza tud rá emlékezni? - Persze, még most is magam előtt van: "Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket!". |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)