Hirdetés

Erre a hátborzongató játékra hasonlíthat majd a Jurassic Park: Survival

|

A The Game Awardson bejelentett játék fejlesztőit egy jól ismert horrorcím inspirálhatta.

Hirdetés

Az idei The Game Awards egyik legnagyobb meglepetése volt a Saber Interactive újdonságának bejelentése, a Jurassic Park: Survival ugyanis felidézte a kultikus Dino Crisis sorozatot. Egy ahhoz hasonló dinós túlélőhorrorra pedig már régóta vágynak a franchise rajongói, hiszen eddig be kellett érnünk olyan - egyébként szórakoztató - darabokkal, mint a menedzselős Jurassic World: Evolution. 

A Jurassic Park: Survival első előzetese nem csinált belőle titkot, hogy nagyban merít a filmekből, hiszen felcsendülnek benne John Hammond szavai, a legendás főtéma és megidéződnek olyan jelenetek is, mint a raptorok előli konyhás bujkálás. 

Hirdetés

Eleinte nem sok derült ki a Universal támogatásával készülő projektről azon kívül, hogy egy single-player fókuszú akció-kalandra számíthatunk, de a hivatalos honlapra felkerült azért némi infó, ami megalapoz egy pletykát. Az oldal ugyanis megjegyzi, hogy a játékban hol ki kell cseleznünk a film ikonikus dinoszauruszait, hol el kell menekülnünk előlük, hol interakcióba kell lépnünk velük, a hangsúly a figyelemelterelésen és a lopakodáson lesz. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel minden dinónak "sajátos és adaptív" viselkedése lesz, és így már a legújabb jelentés is értelmet nyer. 

Az egyik iparági bennfentes, a Giant Bombhoz tartozó Jeff Grubb ugyanis azt mondta az XboxEra Podcastban, hogy forrásai szerint a fejlesztők célja az, hogy a Jurassic Park: Survival a Creative Assembly 2014-es horrorjátékára, az Alien: Isolationre hasonlítson koncepciójában. Ha emlékeztek rá, abban sem egy előre meghatározott útvonalat követett a xenomorph, hanem aktívan vadászott a játékosra, figyelve a hangokra, és különböző helyekről bukkant elő  - ráadásul megölni sem lehetett, így az egyetlen út a sunnyogás volt. Hasonlóra számíthatunk a Jurassic Park játékban is. 

A Jurassic Park: Survival PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül, de egyelőre még csak évszámot sem adtak meg hozzá. Ti várjátok már?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)